Novo Sapiens

A brisbane-i Griffith University elméleti fizikusa, Joan Vaccaro terjesztett elő javaslatot arra, hogy miért van különbség a jövő és a múlt között. Szerinte a választ a kvantumjelenségek egy különleges kategóriája adja meg. 

(Az eredeti magyar nyelvű cikket a dibiz.hu közölte.)

Joan Vaccaro számításai azt mutatják, a fizika törvényei alapján nem kell különbséget tenni a tér és az idő között. Csakhogy a térről és az időről nem ugyanolyan módon vannak tapasztalataink, ezért valamilyen különbségnek kell lenni a kettő között.

Bizonyos kvantumjelenségek nem azonos módon viselkednek, ha előre vagy hátra haladunk az időben, és az, ami a legfontosabb ahhoz, hogy megértsük az idő irányát, az aszimmetriát, azaz az idő egyirányúságát. Ehhez Vaccaro szerint szubatomi részecskék, az úgynevezett K és B mezonok nyújthatnak néhány érdekes információt – fejtette ki a kutató a Proceedings of the Royal Society A tudományos folyóiratban.

„Ha meg akarod tudni, hogy hol a világegyetem honnan jött és hová tart, akkor tudnod kell, hogy mi az idő” – idézte Vaccarót a Phys.org és az IFL Science.

A tudós elmondta, az elmúlt 50 év szubatomi részecskékkel végzett kísérletei azt mutatják, hogy a természet nem egyformán kezeli az időt mindkét irányban. Különösen az úgynevezett K és B mezonok viselkednek kicsit másképpen az idő irányától függően. Ennek megértéséhez a legjobb egy analógiát használni: Ha otthagyunk egy csésze kávét az asztalon, akkor azt várjuk, hogy az ott is marad. De mozgathatjuk a csészét körbe az asztal lapján, de az attól még mindig csak egy csésze kávé lesz. De ha a csésze elkezd villózni, s hol jelen van, hol eltűnik, akkor azt gondoljuk, hogy itt valami igazán furcsa történik.

A villódzó csésze nem olyasmi, amit meg szoktunk tapasztalni, mert az sértené a tömeg megmaradás törvényét, de ha a tér és idő valóban ugyanannak az éremnek a két oldala, akkor el kell fogadnunk, hogy ez megtörténhet. Ahogy egy tárgy térben korlátozott (van egy adott mérete és pozíciója), úgy időben is korlátozott (megjelenik és eltűnik).

„A kapcsolatot a tér és az idő között a térben könnyebb megérteni, mert az „egyszerűen ott van. De az idő örökre a jövő felé kényszerít bennünket. Míg mi valóban haladunk előre az időben, akkor is mindig van némi mozgás hátrafelé, egyfajta ugrándozó hatás, és ezt a mozgást akarom mérni ezekkel K és B mezonokkal” – mondta Vaccaro.

A fizikus átdolgozta a kvantummechanika egyenleteit olyan módon, hogy a tömeg megmaradása nem volt adott feltétel az univerzumban. Ezután fedezte fel, hogy a tér és idő nem igazán viselkednek egyformán ebben a forgatókönyvben.

Még érdekesebb, hogy a megengedett szimmetriák megsértése miatt az egyenletek úgy alakultak át, hogy a világegyetemünk és a tömegmegmaradás törvénye szervesen bontakozik ki ebből az elméletből.

„Ha megértjük, hogy az idő evolúciója hogyan zajlik, akkor teljesen új szemszögből tekinthetünk az idő természetes alapjaira. Ez még abban is a segítségünkre lehet, hogy jobban megértsük az olyan bizarr ötleteket, mint a visszautazást az időben” – jegyezte meg Joan Vaccaro.

Tökéletes találós kérdés, hogy: hol készült az alábbi fényképfelvétel? Bár helyesebb volna úgy kérdezni: miről készült? Első ránézésre a Hubble űrteleszkóp fotójának látszik, amely egy távoli galaxisban keringő exobolygó felszínét ábrázolja. De ezt rögtön ki is zárhatjuk, mert nincsenek olyan felbontású eszközeink, amelyekkel ilyenféle képet készíthetnénk. A második lehetőség, hogy naprendszerünk valamelyik égitestét láthatjuk egy speciális színszűrővel felszerelt kamera optikáján keresztül. Hasonló képet azonban csak az óriás gázbolygók, főleg a Jupiter mutatnak, no de azokat ismerjük, és ez nem az. Lehet, hogy ez a fotó tényleg a címben ígért forró szappanbuborékot ábrázolja áramlatokkal a felszínén?

Ez valóban egy felmelegített szappanbuborék, amelyet a Bordeaux-i Egyetem Hamid Kellay által vezetett kutatócsoportja állított elő, méghozzá azzal a céllal, hogy a felszínén létrejövő örvényeket tanulmányozza. A hőmérséklet változtatásával, és a buborékok forgatásával kialakuló áramlási struktúrák (amelyek rajzolatukban és mozgásukban rendkívül hasonlatosak a bolygók légkörében megfigyelhető viharokhoz) jól megfigyelhetők, ha egy szupergyors – másodpercenként akár 500 képkockát is készíteni képes – kamerával készítenek róluk felvételt.

A kutatócsoport tagja, Patrick Fischer a buborékok felszínének folyamatit matematikai modellekkel igyekszik leírni. Megfigyelései szerint az örvények a buborékok életciklusának közepén mozognak a legintenzívebben, olyasféleképpen, ahogy a földi ciklonok vagy a Jupiter nagy vörös foltja. Azaz a kutatási eredmények a meteorológiában és a bolygókutatásban is fontosak lehetnek. Ugyan a szappanbuborékok folyamatai sokkal egyszerűbbek, mint a ciklonoknál tapasztalhatók, de jó kiindulást adnak a bonyolultabb rendszerek vizsgálatához. Például könnyebbé teszik annak megértését, hogy miként alakulnak ki az örvények, hogyan mozognak, és hogyan múlnak ki? Ezeknek az ismereteknek a birtokában jobb meteorológiai előrejelzéseket lehetne adni – vélekedik Fischer.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Kísérletek nélkül a tudomány képtelen volna előrelépni, hiszen az elméletek megalkotásához tapasztalatokat kell szerezni, s a teóriákat a gyakorlatban is igazolni kell. Időnként a tudomány szolgálatába önkéntesek szegődnek, akik bizarr, sőt őrült és az életükbe kerülő vállalásoktól sem riadnak vissza.

1. Harvardi professzor keresi az asszonyt, aki megszülne egy neandervölgyit

George Church, a Harvard Medical School professzora, a világ egyik vezető genetikusa hisz benne, hogy rekonstruálni tudja a neandervölgyi DNS-t, és feltámaszthatja a 33 ezer éve kihalt fajt.

Úgy véli, hogy a csontokból kinyert minták elég teljesek ahhoz, hogy helyreállítható legyen a teljes neandervölgyi genetikai kód. Így Church szerint most már csak egy kalandvágyó nőre van szükség a folytatáshoz. A rekonstruált DNS-t őssejtekbe juttatnák, majd ezeket injektálnák humán embriókba, azok korai életszakaszában. Ezután a fejlődést a „neandervölgyi vonalak felé kormányoznák”, hogy a hibrid embrió inkább neandervölgyi, mint emberi legyen. „Pokoli nehéz, de meg lehet csinálni” – véli George Church.

Az a probléma a tervvel, hogy etikai okokból a világ legtöbb országában az emberek reproduktív klónozása bűncselekmény. S ezen az akadályon (ismerve a tudomány, a politika és a széles publikum hozzáállását) Church ambíciói sem üthetnek lyukat.

2. A NASA 15 hét heverészésért fizet

A NASA lehetőséget kínál a hosszútávú emberes űrrepülések támogatásához és egy alapos pihenéshez. A feladat egyszerű, nem szabad elhagyni egy kórházi ágyat legalább három hónapon keresztül. Az ágynyugalom projektben nem dohányzó és fitt önkéntesek vehetnek részt, akik megfelelnek az űrhajósokkal szemben támasztott fizikai követelményeknek. Azt fogják vizsgálni rajtuk az űrügynökség galvestoni egészségügyi központjában, hogy a legalább 70 napos, ágyban (pihenő pozícióban) töltött semmittevés milyen változásokat idéz elő a szervezetükben. A kísérletet többször meg kell ismételni, amelyben eddig például katonák igen jól teljesítettek. A kutatás egyik irányítója, John Neigut szerint vannak emberek, akiket nagyon érdekel a tudomány és lelkesen segítenek a NASA munkájában. Tényleg hihető, hogy a jól fizetett heverészés sokak fantáziáját felcsigázza.

3. Az ember, aki EKG-t csináltatott kivégzése közben

John Deering 40 éves földi pályafutásának 1938. október 31-én a kivégzőosztag puskatüze vetett véget a Salt Lake City közelében lévő Sugar House börtönben. A gyilkosságokért elítélt férfi önként vett részt a kísérletben, amely életfunkcióinak változását vizsgálta az ítélet végrehajtásakor.

Az orvosok az extrém stressz, a félelem hatásaira voltak kíváncsiak. Deeringet egy székre ültették, fejére fekete csuklyát húztak, majd karjára felcsatolták az EKG mandzsettáit. A műszer elárulta, hogy nyugodt külseje ellenére az elítélt szíve vadul vert, pulzusa 120-ra emelkedett percenként. Amikor a seriff kiadta a tűzparancsot a pulzus már 180-ra szökött. Miután négy golyó átszakította az elítélt mellkasát, a szíve még körülbelül 15 másodpercig mutatott aktivitást, de a légzése és más testi funkciói még ezután sem álltak le egy darabig. Deering utolsó szavai ezek voltak: „Átmegyek oda, és bizonyítom, hogy azok a hapsik, akik arról beszélnek, hogy az élet 40-nél kezdődik, bandzsa hazudozók.”

4. Kövérségi tanulmányok napi négy tortácskával

Az Uppsalai Egyetem kutatói egy doktorandusz hallgatók körében folytatott kísérlettel arra keresték a választ, hogy a túl magas kalóriafogyasztás hatására hogyan indul meg a hízás. Egyetlen feltételt szabtak a 40 önkéntesnek: naponta meg kellett enniük négy feldíszített muffint (cupcake) hat héten keresztül.

Fredrik Rosqvist, a kutatás vezetője azzal az előfeltevéssel élt, hogy a különböző típusú zsírok különböző hatást gyakorolnak az emberi szervezetre, s a vizsgált időszakban a résztvevőknél mintegy 3 százalékos testtömeg növekedést okoz, ha a normál étrendjükhöz ezt a bővítést csatolják. A 20 és 35 év közötti átlagos testalkatú és egészséges résztvevők nem sínylették meg a gyakorlatot, sőt révükön talán néhány új recepttel is gazdagodott a sütemények világa. Aki kíváncsi a kísérlet tudományos eredményeire, az egyetemen könnyen elérheti a kutatás vezetőjét.

5. Mars a Marsra

Már több mint 200 ezer ember hajlandó rá, hogy hátrahagyva csapot, papot és a természetes létfeltételeket elutazzon a Marsra, és soha ne térjen onnan vissza.

A Mars One nonprofit alapítvány a nem is túl távoli jövőbe, 2023-ra tekint, amikor szerintük megkezdődhet a vörös bolygó kolonializálása. Ha kiválasztják a 18 évnél idősebb önkénteseket, megkezdődhet az éveken keresztül tartó felkészítésük az útra. Ennek részeként például a kanadai sarkköri területeken felépített Mars-állomáson megtanulhatják, hogy miképpen lehet életben maradni igen hosszútávon jelentős technikai nehézségek, az emberi test számára extrém körülmények, a hatalmas pszichikai és közösségi nyomás ellenére. Ha ugyanis egyszer útra keltek, nincs technikai lehetőség a kimentésükre.

6. Több, mint szúnyogcsípés, a halál árnyéka

A malária az egyik leghalálosabb betegség a világon. Az Anopheles szúnyog nőstényei által terjesztett kórokozók főleg a trópusi vidékeken évente mintegy 350-500 millió megbetegedést okoznak, amelyek közül a halálos kimenetelűek száma eléri az egymilliót. Ez hatalmas teher különösen Afrikában, ahol az éves mortalitás az 5 évesnél fiatalabb gyermekek között eléri a 25 százalékot is. Ez pedig (bármilyen meglepő) az egyik oka a túlnépesedésnek, a családokban ugyanis a veszteségek ellensúlyozására túlságosan sok gyermek születik. A túlnépesedés pedig lassan a világ egyik fő problémájává válik. Égető szükség lenne egy használható vakcinára.

Az amerikai hadsereg Walter Reed kutatási intézetében (WRAIR) majd két évtizede kutatják a hatásos oltóanyagot. Ehhez a munkához szükség van önkéntesekre, akiken tesztelni tudják, hogy az új fejlesztések elérték-e a kívánt hatást. A módszer egyszerű, a tesztalanyok hagyják, hogy megcsípjék őket a fertőzött szúnyogok, aztán megvizsgálják, hogy az alkalmazott kezelés hatásos-e. A vizsgálathoz vért vesznek tőlük, majd (minden vérvétel után) kiosztják a 100 dolláros csekkeket a kockázatokért és kellemetlenségekért cserébe.

Mivel a malária ciklikusan visszatérő betegség, az alanyoknak azt is figyelniük kell, hogy a tünetek bármikor megjelennek-e rajtuk a későbbiekben. Természetesen a betegség jeleire megfelelő orvosi ellátást kapnak.

A WRAIR egy korai fejlesztési fázisban lévő vakcináját nemrégiben Maliban gyerekeknek adták be, de nem értek el áttörést, mert a betegséget nem egy, hanem igen sokféle parazita okozza, és mindegyik ellen hatásos oltóanyagot kell kidolgozni. Emellett különféle, például az immunrendszert erősítő gyógyszert kifejlesztésével és alkalmazásával is próbálkoznak. A kutatások több intézet összefogásával folynak, s többek között jelentős támogatást kapnak a Bill és Melinda Gates Alapítványtól is.

7. A méreg különítmény kajaklubja

Harvey Wiley, az amerikai mezőgazdasági minisztérium kémikusa meg volt győződve róla, hogy a tartósítószerek és az élelmiszer színezékek veszélyesek, s ezért 1903-ban kutatást tervezett, hogy egészséges felnőtteket tegyen ki az élelmiszeriparban alkalmazott mesterséges adalékok hatásának, s elérje ezek kitiltását az amerikai étrendből.

Tizenkét fiatal önkéntesből szervezte meg azt a csoportot, amely kezdetben kiegyensúlyozottan étkezett, majd egy idő után az ételükhöz hozzáadták nagyobb dózisban a kifogásolt vegyi anyagokat. A hatást naplózniuk kellett. Némelyek hánytak, vagy étvágytalanok lettek. De ezek a megfigyelések nem lettek volna elegendőek célja eléréséhez, ha a sajtó nem figyel fel a Wiley által csak „méreg különítménynek” nevezett társaságra. A nyilvánosság nyomása aztán hozzájárult, hogy 1906-ban megszülessen az élelmiszertisztasági és gyógyszer törvény. 

8. Az elkülönítés sötét magánya

Donald Hebb, a montreali McGill Egyetem pszichológia professzora a magánzárkában fogva tartott emberek viselkedését kutatta. Kíváncsi volt rá, hogy miért alakul ki kétségbeesés, zavarodottság, hallucináció az izoláció hatására. Az 50-es években, amikor a kísérleteket folytatta a szenzoros elszigeteltség hatásairól az emberi megismerésre, nem csak tudományos, hanem politikai és katonai motivációk is belekeveredtek a vizsgálati célokba. Ez tette lehetővé, hogy a kezdetben patkányokon végzett megfigyeléseket felválthatták az emberekkel folytatott kísérletek, ugyanis a szovjetek a koreai háborúban szenzoros deprivációval hajtottak végre „agymosást” kanadai hadifoglyokon.

Az eredmény az egyetemi kísérletben is drámai volt. Habár hosszú távú kísérleteket terveztek, de ezekből nem lett semmi, mert a doktorandusz hallgatókból verbuvált önkéntesek többnyire egy nap alatt megtörtek, ha megfosztották őket a szenzoros inputtól, azaz ha minimálisra redukálták az érzékszerveiken keresztül érkező információkat. Pedig az önkéntesek akkoriban szép summának számító napi tíz dollárt kaptak a szolgálataikért, de nem volt az a pénz, amiért hajlandóak lettek volna túl sokáig ebben az állapotban maradni.

Hasonló helyzetnek azóta is számos embert tettek ki, a sötétzárka magányának hatását ugyanis elég széles körben ismerik a foglyokat terrorizálni, fegyelmezni, vagy megtörni akarók.

9. Rendőrtréning piásokkal

Önkénteseket kért fel a rendőrség a pennsylvaniai Hampden Townshipben, hogy ellenőrzött körülmények között rúgjanak be, s ezzel segítsék a közlekedésrendészeket a lerészegedés folyamatának jobb megismerésében, és az ittasság felderítésében.
 
A meghívottak között minden korosztályból és testalkatból négy nő és két férfi szerepelt, akik szabadon dönthettek, hogy sört, bort vagy égetett szeszt fogyasztanak. Minden órában meg kellett fújniuk az alkoholszondát, hogy megállapítsák a véralkoholszintjüket. Az öt órán keresztül tartó tivornya után a rendőrök elvégezték rajtuk a szabványos józansági tesztet, hogy lássák mire képesek a részegek.

A nevadai Reno rendőr akadémiáján hasonló kísérletet hajtanak végre önkéntesekkel, akik aztán, ha már a hatóság költségére becsiccsentettek egy autó volánja mögött találják magukat, de nem mennek sehová, mert a kadétok kipróbálhatják rajtuk az ittas vezetők igazoltatását, és az ittassági teszt elvégzését. Így nagyon élethű körülmények között sajátíthatják el a közlekedésrendészet e különösen fontos eljárásának gyakorlati kivitelezését. Habár szigorúan rögzített rendje van, és műszeres mérések igazolják a szükséges paraméterei meglétét, a módszer tudományos jellege alighanem még igazolásra vár.

10. A román orvos, aki az önakasztást gyakorolta, de végül az első mentős lett

Nicolae Minovici román orvost (1868-1941) nem hagyta nyugodni, hogy az akasztás milyen élettani hatásokat eredményez, ezért (az 1905-ben publikált tanulmánya szerint – Étude sur la pendaison, Paris: A. Maloine.) szigorúan ellenőrzött keretek között felkötötte magát a tudomány érdekében.

Először a kötelet Minovici a nyakára hurkolta, amelyet az asszisztense erősen meghúzott, s több méterrel a talaj fölé emelte a kíváncsi orvost, aki azonnal jelezte, hogy engedje vissza, mert elzáródtak a légutak. Kitartó gyakorlással végül sikerült elérnie, hogy 25 másodpercig is képes volt a nyakát szorító kötéllel függeni.

Az utolsó kísérlet során egy csúszó csomót, az úgynevezett hóhércsomót alkalmazták (ki ne ismerné ezt a western filmekben gyakran előforduló akasztási jelenetekből), amely súly hatására egyre kisebb átmérőjűre szűkíti a hurkot. Az orvos jelzésére az asszisztensei meghúzták a mennyezeti kampón átvetett kötelet, de Minovici nyakát olyan égető fájdalom járta át, a hurok beszűkülése olyan intenzív volt, hogy azonnal kétségbeesetten integetett a legényeinek, hogy eresszék el. Az egész mindössze négy másodpercig tartott, s a lába még csak el sem hagyta a földet, de olyan erőbehatás érte a nyakát, hogy egy hónapon át fájdalmasan nyelt.

Ez már elég figyelmeztetés volt, hogy az akasztásos kísérleteknek rossz végük szakadhat, így fel is hagyott velük. A kiváló honpolgár inkább a román népművészet felé fordította a figyelmét, s megalapított a néprajzi múzeumot. Emellett aktívan támogatta a román egészségügyi jótékonysági szervezeteket. A Balkánon Minovici hozta létre az első mentő- és sürgősségi orvosi szolgálatot, sőt éveken át teljes egészében saját zsebéből finanszírozta annak költségeit. Később Bukarest egyik kerületében polgármesternek is megválasztották. Kár lett volna, ha a kötélen végzi.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Ha hiteles a forrás, márpedig ezzel a névvel, Trust me I'm a Biologist (Bízz bennem, biológus vagyok), mi más is lehetne, akkor a magad mögött hagyott salak kupac a következőket tartalmazza: 75% víz, 8% emészthetetlen rost, 8% elpusztult baktérium, 4% zsír, 4% só, 1% fehérje. És egy ember átlagosan naponta 0,9 kilogrammot állít elő belőle. Ha nem vagyunk csatornázási vagy szennyvízkezelő szakemberek, ritkán gondolkodunk el ilyesmin, úgyhogy most jöjjön egy kis hiánypótló számolás. Mivel az emberiség lélekszámát 7,137 milliárdra teszik, így a napi termelés több mint 6 400 000 tonna, és évente mintegy 2 336 000 000 tonna. Ezzel majdnem egymillió olimpiai úszómedencét lehetne megtölteni. Némi számolással pedig az is kiderül, hogy ez a mennyiség egy Budapest méretű várost legalább 2 méter magasan beborítana. Az volna csak az igazán nagy határ...

A bálnák, a denevérek és még az imádkozó sáskák is használják az ultrahangot szenzoros irányító rendszerként. Egy friss tanulmány szerint azonban az ultrahang képes az emberi agytevékenységet is modulálni, és erősíteni a szenzoros érzékelést.

A Virginia Tech Carilion Research Institute (VTCRI) tudósai kimutatták, hogyha ultrahangot irányítanak az agy egy adott régiójára, az növelheti az érzékszervi megkülönböztető teljesítményt. A tanulmány szerint ez az első bizonyíték arra, hogy alacsony intenzitású, koponyán fókuszált ultrahang úgy képes modulálni az emberi agyi aktivitást, hogy az javítja az ingerek felfogását.

William ’Jamie’ Tyler: "Ezek az eredmények elhitetik velünk, hogy a helyes úton vagyunk." (Fotó: VTCRI)

„Az ultrahangban nagy potenciál van, hogy eddig példátlan felbontással segítse az emberi agyban működő kapcsolatrendszer feltérképezését. Ezért úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk az ultrahangnak a tapintási ingerek feldolgozásáért felelős agyterületre gyakorolt hatását”– mondta William ’Jamie’ Tyler, a kutatás vezetője.

Először megállapították, hogy az ultrahang egyaránt csökkentette az EEG jelet, és gyengítette tapintási ingereket kódoló agyhullámokat is. A tudósok ezután két klasszikus neurológiai vizsgálatot hajtottak végre. Az egyik a két pontos diszkrimináció teszt volt, amely azt méri, hogy az alany képes-e megkülönböztetni a bőrét két közeli ponton érő mechanikus nyomást vagy sem. A másik pedig a frekvencia diszkriminációs feladat volt, amelyben egy légfuvallat sorozatra való érzékenységet mérnek. A kapott eredmények váratlanok voltak.

Ultrahanggal stimulált agyterület. Nő a felbontás  (Fotó: VTCRI)

Azok az alanyok, akiket ultrahanggal stimuláltak szignifikánsan javulást mutattak mind a kis távolságokban történő nyomásingerek, mind a kis frekvenciakülönbségek azonosításában.

„Az eredmények meglepőek, mert annak ellenére, hogy az agyhullámok a tapintási ingerre gyengültek, az emberek valójában jobban észlelték a különbségeket” – közölte Tyler. Szerinte ez arra enged következtetni, hogy az ultrahang egy fontos idegrendszeri egyensúlyt befolyásol, méghozzá a szinaptikus gátlás és a szomszédos idegsejtek közötti ingerlés között az agykéregben. Ez pedig az érzékelés javulásához vezet. Mivel a stimuláció egy ujjhegynyi területre fókuszálható, egy olyan új, fizikai beavatkozás nélküli eszközhöz jutottak az agyi aktivitás feltérképezéséhez, amellyel jobb térbeli felbontás érhető el, mint bármely más jelenleg rendelkezésre álló módszerrel (így a koponyán keresztüli mágneses vagy gyengeáramú ingerléssel).

Tyler azonban még óvott attól, hogy áttörést emlegessenek az eredményekkel kapcsolatban. „Az idegtudományban könnyen félrecsúszhatnak a dolgok, könnyű a dolgokat elrontani, és nehéz kijavítani. Ezek az eredmények azonban elhitetik velünk, hogy a helyes úton vagyunk" – hangoztatta.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Bármennyire is meghatározó manapság a technika a harctereken, végül egy területet csak úgy lehet birtokba venni, ha a katonák odamennek, és elfoglalják. Ez pedig mindig eredményezhet olyan helyzeteket, amikor a sebesült vagy harcképtelen embereket el kell távolítani a harctérről, ki kell menekíteni őket. Erre a jelenlegi eszközök nem mindig alkalmasak. Ezért a kaliforniai El Segundóban működő Advanced Tactics cég olyan robotjárműveket fejlesztett ki, amelyek igen hatékonyan és biztonságosan képesek megoldani az evakuálási feladatot. A Black Knight Transformer (Fekete lovag transzformer) egyáltalán nem egy magát valami mássá áthajtogató humanoid óriásrobot, de terepjárónak sem nevezhető, ahogy helikopternek, és drónnak sem, mert az utóbbi három specializált ötvözete.

A jármű terepjáró üzemmódban akár 120, a levegőben pedig több mint 230 kilométeres sebességgel haladhat. A mentőakciókat 30 kilométernél messzebbről indulva is képes hatékonyan végrehajtani. A befogadóképessége akkora, mint egy Blackhawk helikopteré, de csak 500 kilót vagy öt katonát képes elszállítani.

Az átalakulási képessége abban áll, hogy vagy kerekeken gurulva halad, vagy ha kell nyolc (önálló motorral meghajtott) rotorja segítségével függőlegesen képes felszállni, és repülve folytatni az útját, amelyhez nincs szüksége a fedélzeten helyet foglaló pilótára.

A fejlesztők egy olyan helyzetet képzeltek maguk elé, amikor például városi harc közben nincs elegendő hely egy helikopteres mentőegység landolására, illetve nincs elég idő a sebesültek elhelyezésére a helikopterben a nyílt terepen. A Black Knight azonban leszállhat egy biztonságos helyen, és gurulva biztonságosabban megközelítheti az evakuálási pontot, s amíg a sebesülteket előkészítik, bekötik rájuk az életmentő rendszereket, nem kell könnyű célpontként egy helyben állnia, hanem mozoghat, s csak arra a rövid időre kell megállnia, amíg egy viszonylag fedezett helyen felveszi a sebesülteket. Ezután elhajt, és ott száll csak fel, ahol már viszonylagosan biztonságos, s eljuttathatja a kórházba a harcosokat a kezelés eredményessége szempontjából kritikus első hatvan „arany” percben.

Az Advanced Tactics 2012-ben elkezdett dolgozni, egy másik hasonló járművön, a speciális (kommandós) bevetéseket kiszolgáló AT Panther Transformeren is. Ez egy alacsony költségű, két felmálházott utast szállítani képes jármű, amely a CV-22 Osprey helyből felszálló repülőgép raktérbe is befér, és a működtetéséhez minimális képzés is elegendő.

A projektet az amerikai kormány is támogatja a Telemedicine & Advanced Technology Research Centeren(távgyógyászati és fejlett technológiai kutatási központon) keresztül. A hadseregnek ugyanis már régi vágya egy pilóta nélküli evakuáló eszköz, amely rossz időjárási körülmények között, és az orvosi személyzet épségének felesleges kockáztatása nélkül is képes kimenteni az embereket a harci zónákból. A tengerészgyalogság (Marine Corps Warfighting Laboratory) kutatóközpontja is érdeklődik a technológia iránt, mert más hasonló platformok (például a Lockheed Martin K- Max) túl drágának bizonyultak.

A rendszer egyelőre még messze van a bevethetőségtől, a fejlesztésnek egy viszonylag korai szakasznál tart. A modellek és a teljes méretű makettek már képesek teljesíteni a tervezett funkciókat, de a Black Knight Transformer első üzemszerű próbájára csak idén év elején kerülhet sor. Ezt aztán számos további teszt követi, míg végül kialakul, és bizonyítottan működőképessé válik az a technika, amelyre már rá lehet bízni a sebesült katonák vagy kommandósok életét éles helyzetekben is.

A transzformereket a tervek szerint vízi igénybevételhez csónaktesttel is gyártani fogják, és kialakítják a polgári célokra használható változatokat is.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Robert J. Nemiroff, a Michigan Tech (michigani műszaki egyetem) asztrofizika professzora és tanítványai ki akarták deríteni, hogy lehetnek-e időutazók közöttünk. Nem számítottak átütő sikerre, de egy próbát megért, hogy kidolgozzanak egy módszert a halvány lehetőség megragadására. „Én mindig a tér és az idő problémáival foglalkoztam, és ez nagyon szórakoztató” – mondta a professzor a kísérlet magyarázatául.

Az volt az elképzelésük, hogy kifejlesztenek egy keresési stratégiát, amellyel rá lehet találni olyan ismeretekre, amelyek csak egy időutazó birtokában lehetnek. Ehhez az internetes keresést vették igénybe, s olyan bejegyzéseket kerestek, amelyek nyilvánvalóan ismert események bekövetkezése előtt számoltak be az eseményekről.

Jay-Z, az ismert rapper is időutazó volna?

Két dologra fókuszáltak. Az egyik Ferenc pápa tavaly márciusi megválasztása volt, a másik pedig az ISON napsúroló üstökös 2012 szeptemberi felfedezése. A kereséshez a Google és a Bing szolgáltatásait használták, illetve átfésülték a Facebookot és a Twittert is. Az ISON-ról nem találtak számukra értékelhető információt, s arról is csak egyet, hogy Jorge Mario Bergogliót pápává választották, de azt inkább véletlennek tartották. Ezután átnézték az Astronomy Picture of the Day (a nap csillagászati képe) honlapot is, de ott sem jártak szerencsével.

Az utolsó és igazán zseniális erőfeszítés azzal tették a kutatók, hogy 2013 szeptemberében arra kérték az olvasóikat, hogy e-mailben vagy Twitteren 2013 augusztusában vagy azt megelőzően küldjenek üzenetet: # ICanChangeThePast2 vagy a # ICannotChangeThePast2 tartalommal. De sajnálatos módon nem kaptak választ a felhívásra, s az időutazás lehetősége továbbra is bizonyítatlanul maradt.

Nemiroff azonban úgy véli, hogy az internet egy olyan növekvő adatbázis, amelyben nem könnyű megtalálni a ritkán előforduló dolgokat, de úgy gondolja, hogy az időutazók létezése különben is kiderülne, mert például megjátszanák a telitalálatos lottót.

Végül a vizsgálat eredményeit Nemiroff közzétette (társszerzőként Teresa Wilsonnal) az American Astronomical Society (amerikai csillagászati társaság január) 6-i találkozóján.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Az illat kellemes, a szag semleges, a bűz undorító – az orrunk receptoraival érzékelt ingerek megkülönböztetésére nagyjából ennyi elvont fogalmat fedő szó áll a rendelkezésünkre. Az összes többi érzékszervünk esetében ez könnyebben megy. Színeket látunk és nevezünk meg egészen precízen, ízeket különítünk el és árnyalunk, a különféle hangokat jelölő szavakból is egész leltárt tudunk készíteni, de még a tapintással szerzett információkra is igen sokféle szavunk van. A szaglás azonban más eset. Talán, mert némileg máshogy van bekötve az idegrendszerünkbe, hiszen a szaglással szerzett információk alvó vagy ájult állapotban is eljutnak az agyunkba. A hidegháború idején például a szembenálló hatalmak ezért titkos kutatásokat folytattak, hogy a szaglórendszeren keresztül, hogyan lehetne befolyásolni a célszemélyek tudatát. Lehet, hogy a repülősó (persze a légzőreflex beindítása mellett) is azért képes eszméletre téríteni az ájult embert, mert az erőteljes szagimpulzust az agya mindenképpen felfogja.

Jahai férfiak. Elvontan szagolnak

A szaglással azonban – kitüntetett helyzete ellenére – a legtöbb nyelv elég cudarul bánik. Sokáig tartotta magát a meggyőződés, hogy a szag reprezentációkhoz az agy beszédközpontja nem fér hozzá, s ezért nem tudjuk tömören kifejezni az orrunkkal szerzett információkat, hanem körülírjuk őket. Ráadásul egy brit felmérés szerint a lakosság 50 százaléka még körülírni sem tudja helyesen a szagokat.

A sajátos agyberendezésből származtatott magyarázat azonban most megdőlni látszik. A nijmegeni Radboud Egyetem pszichológusa, Asifa Majid, és a svéd nyelvész, Niclas Burenhult a Lund Egyetemről új bizonyítékokat talált a szagok nyelvi kifejezésére Malajziában, a jahai nyelvben.

A jahai egy vadászó-gyűjtögető nép a Maláj-félszigeten, s a nyelvükben mintegy tucatnyi olyan szó van, amely a különféle illatok különböző minőségét írja le. Például a ltpɨt szót egyes virágok, az érett gyümölcs, szappan vagy az aquillaria fa illatának leírására használják, a Cŋɛs szó viszont a benzin, a füst, denevér ürülék, a denevér barlangok, egyes százlábú fajok, a vad gyömbér gyökér stb. szagát jelöli. Ezek a különböző szag minőség jelölések éppen olyan elvontak, ahogy a kék vagy a lila is elvont fogalom.

A rózsa színe piros, de milyen az illata?

A kutatók megkértek jahai nyelvet beszélőket, és a kontroll csoportban angolul beszélőket, hogy nevezzék meg ugyanazokat a színeket és szagokat. A kérdéseket a legegyszerűbben tették fel, azaz: Milyen szag ez? Milyen szín az? A válaszokat aztán összehasonlították különféle mércék alapján, például vizsgálták az adott válasz hosszát, a válasz típusát vagy a válaszok egyezőségét az adott színek és szagok esetében. Majid és Burenhult megállapította, hogy a jahai nyelvet beszélők a szagokat éppen olyan tömören és jelentős egyezés mellett tudták megnevezni, mint a színeket, míg az angolt használók küszködtek a szagok megnevezésekor. A jahait beszélők túlnyomóan absztrakt szavakat használtak a szagok leírására, az angolul beszélők pedig leginkább a forrásleírást alkalmazták (például banán), vagy értékelő leírást adtak (például ez undorító).

Nem csoda, hogy a jahait beszélőknél az angolosoknak ötször hosszabb ideig tartott leírni a szagokat. A fahéjra például ilyeneket mondtak: fűszeres, cukorka, füstös, ehető, bor, potpuri stb, ami igazán nem visz közelebb a hallgató fél általi azonosításához. Ezek az eredmények megkérdőjelezik azt a nézetet, hogy biológiai korlátaink miatt lennénk képtelenek megnevezni a szagokat, hanem arra utalnak, hogy a szagokra vonatkozó szókincs hiánya kulturális eredetű.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 25-ik évfordulóját a Supercomputing (SC) Conference, a nagy teljesítményű számítástechnikával (High Performance Computing – HPC) foglalkozó konferenciasorozat. Ennek örömére a szervezők összeállítottak egy idővonalat (lásd a videót), amely nem csak azt mutatja meg, hogy a számítási kapacitások hogyan fejlődtek, hanem azt is, hogy közben mi történt a számítástechnikában.

A Seymour Cray által tervezett CDC 6600

A HPC korszak azonban 25 évnél is régebbre nyúlik vissza (lásd alább a táblázatot), hiszen az első szuperszámítógépet 1964-ben mutatta be a Control Data Corporation (CDC). A 8 millió dollárért (ami ma kábé 60 millió dollárnak felel meg) épített 6600-as jelű szerkezetnek csak egyetlen CPU-ja (központi számolóegysége, processzora) volt, de már nem volt egy behemót, hiszen a mérete négy iratszekrényének felelt meg. A sebessége pedig akkoriban elképesztőnek számított, hiszen 40 megaherzes processzora másodpercenkénti több mint 3 millió lebegőpontos művelet (3 megaflops) elvégzésére volt képes. A CDC 6600-at az a Seymour Cray tervezte, aki a szuperszámítógépek világának legnagyobb legendájává vált, s cége ma is az iparág élvonalában van.

A jelenlegi világbajnok, a kínai NUDT Tianhe-2 szuperkomputer Kantonban működik

Az 1976-os Cray 1, amelyet nukleáris fegyverek tesztelésére használtak Los Alamosban, már 80 MHz-es órajellel dolgozott, és 136 megaflopsra volt képes. A fejlődés azóta is feltartóztathatatlan. A tavaly novemberben bemutatott kínai NUDT Tianhe-2 szuperkomputer csúcssebessége 33,86 petaflops, ami pedig 11 286 666 667-szer gyorsabb a CDC 6600-asnál a hivatalos adatokat nézve. Ha egyszer összehozzák a komputertudósok az első valóban jól működő kvantumszámítógépet, amire az IBM becslése szerint 10-15 éven belül reális esély van, akkor könyen hasonló nagyságrendet ugorhat a számítási sebesség, mint a kezedetektől idáig. Csak a jó ég tudja, hogy mi mindent lehet majd kiszámolni vele.

A szuperszámítógépeket ma is számos területen használják. Így például az időjárás változásának modellezésében, a műszaki tervezésben, a hadászati műveletek támogatásában, a mesterséges intelligencia fejlesztésében vagy éppen a Nagy Hadronütköztető (LHC) adatainak kiértékelésében.

Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

Ideje lesz megtanulni, hogy mit jelent az eddig legfeljebb csak orvosi kezelésekről ismerős (EMG), azaz elektromiográfia, mert az eszközeink jelentős részét lehet, hogy hamarosan ennek segítségével fogjuk irányítani.

A Microsoft már évekkel ezelőtt kifejlesztette az Xbox játékkonzolhoz a Kinect gesztusalapú vezérlőt, és ezt az utat járja az Apple világában a Leap Motion is. Ezek a rendszerek kéz- és karmozdulataink alapján aktiválják a különféle utasításokat, méghozzá a gesztusokat figyelő kamerák és ezek jeleit értelmező szoftverek segítségével. De ezek csak játékok ahhoz a technológiához képest, amelyet tavaly év elején mutatott be, s csak a közelmúltban tett kereskedelmi forgalomban elérhetővé a Thalmic Labs. A néhány huszonéves srác által kifejlesztett MYO ugyanis mindentől különbözik, ami korábban a gesztusvezérlés területén megjelent. A külső szemlélő számára olybá tűnik, mintha (a Bluetooth-szal kommunikáló) karkötő használójának olyan hatalma lenne bizonyos eszközök felett, mint Gandalfnak a varázslónak. (A mellékelt videók ezt ékesen szemléltetik.)

A MYO képes ráhangolódni más eszközökre, s irányítani azokat, azaz lehet vele videojátékot is játszani, de kontrolálhatók vele a személyi számítógépek (ezért például jól vezérelhetők vele a prezentációk), a színpadtechnikai rendszerek, a távirányítható repülőgépek, járművek, robotok (de feltehetően katonai célú eszközök is), azaz gyakorlatilag bármi, ami engedélyezi a vele való együttműködést. Márpedig sok ilyen eszköz lehet, mert a rendszer szoftvere minden fontosabb operációs rendszeren fut. Ráadásul – szemben a kamerás megoldásokkal – a MYO-nak nem kell látnia a felhasználó mozdulatait, s nem csak a nagy mozdulatokat képes érzékelni, hanem az egészen fimon ujjmozgásokat is (ami például a távgyógyításban igen fontos képesség lehet).

A MYO elektromiográfiát (EMG) használ a vezérléshez. A karperec érzékeli az alkar izmainak minden rezdülését a mozgásba lendülő izmok által generált legkisebb elektromos jelet is felfogva, s ezt késlekedés nélkül a felhasználó szándékának megfelelő paranccsá átalakítva a vezérelt szerkezet számára. Szakértők szerint a MYO az egyik legperspektivikusabb fejlesztés az elmúl évben, s valódi, bárki által megvásárolható tömegtermék válhat belőle.