A nők közötti verseny elég nyilvánvalónak tűnik, amit bárki tanúsíthat, aki már volt olyan helyen, ahol sok nő fordult meg egyszerre. Sarah B. Hrdy már évtizedekkel ezelőtt nekifogott kutatni ennek mozgatórugóit, s a kezdetekkor mindössze annyit mondhatott, hogy a női természet vetélkedési eleme csak szóbeszéd, habár intuitívan érezhető, de tudományosan nem bizonyított. Ennek a versengésnek az elemzése ugyanis nem könnyű, mert általában sokkal finomabb és közvetettebb (és sokkal kevésbé erőszakos), mint ahogy a férfiak művelik. Most, hogy a kutatók már közel jutottak az okok feltárásához, azt mondják, hogy ez az „intraszexuális vetélkedés” mélyen összefügg azzal a nyomással, amelyet a fiatal nők éreznek amiatt, hogy meg kellene felelniük a szexuális magatartás és a fizikai megjelenés normáinak – olvasható a New York Times cikkében, amelynek bő ismertetését adjuk.
A női versenyképességgel kapcsolatos kétségek részben a szaporodási esélyek evolúciós elemzéséből származnak az ősi többnejűséget normaként gyakorló társadalmakban, ahol egyes férfiak asszony nélkül maradtak, hiszen domináns vetélytársaik több nőt is magukhoz kötöttek. Ezért a férfiak küzdöttek a reprodukciós esélyekért, míg a nők számára ez elvileg adott volt.
Ám még ezekben a társadalmakban sem voltak a nők passzív trófeák a győztes férfiak számára, mert belehajtották őket a versenybe a saját ösztönzőik a sokkal kívánatosabb partnerek és a gyermekeik számára minél több forrás megszerzése miatt. Mostanra azonban az emberek monogám társadalmakba tömörültek, s a legtöbb nő hasonló esélyekkel verseng, mint a férfiak. Ez az oka, hogy egyre több nőt (sőt több nőt) találni olyan pozíciókban, ahol korábban a férfiak fölényben voltak. Elég csak körülnézni egy egyetemi kampuszon.
Az ottawai McMaster Egyetemen megvizsgálták, hogy a nőnemű hallgatók hogyan reagálnak a riválisokra. A kísérlet során egy csoportot arra kértek, hogy vitatkozzanak a nők közötti barátságról. De a próba akkor kezdődött igazából, amikor beküldtek a terembe egy fiatal nőt, hogy érdeklődjön, merre talál egy bizonyos kutatót? Tracy Vaillancourt és Aanchal Sharma pszichológus kutatók olyan szereplőt választottak, aki megtestesítette az evolúciós szempontból népszerűnek tartott tulajdonságokat: alacsony derék-csipő arány, tiszta bőr, nagy mellek.
Az alany időnként pólót és farmert viselt, máskor pedig testhezálló, mélyen kivágott blúzt és rövid szoknyát. Amikor farmerban volt, alig keltett feltűnést és (a rejtve készített felvételek tanúsága szerint) nem kísérték negatív kommentárok, azt követően, hogy kilépett az ajtón. De amikor a másik ruházatot viselte, szinte minden diák ellenségesen reagált a megjelenésére a távozása után. Először csak megbámulták, majd végigmérték tetőtől talpig, néha leplezetlen dühöt mutattak. Sőt bunkó módon és trágárul beszóltak neki. (Mi a f*** kéne?!). De az igazi agresszió akkor tört ki, amikor elhagyta a szobát. A diákok kinevették, és „találgatták” a motívumait. Az egyik hallgató azt sugalmazta, hogy biztosan szexelni akar egy professzorral, azért öltözött így. Mások meg arról beszéltek, hogy a mellei majdnem kibuggyantak.
A kísérlet azt igazolta, hogy a fiatal nők sokkal inkább használják az efféle indirekt agressziót, mint az idősebbek, akiket kevésbé ösztönöz a hendikep, ha egyszer már férjhez mentek. Más vizsgálatok pedig kimutatták, hogy minél vonzóbbak a serdülő lányok, vagy fiatal nők, annál nagyobb valószínűséggel lesznek a társaiktól eredő közvetett agresszió célpontjai.
„A nők igencsak képesek agresszíven fellépni másokkal, különösen azokkal a nőkkel szemben, akikben riválist látnak. A kutatás azt is mutatja, hogy a női szexualitás elnyomása nem feltétlenül a férfiak, hanem más nők által történik” – mondta a New York Timesnek Tracy Vaillancourt.
A női promiszkuitás (ebben az értelemben kurválkodás) megbélyegzése a férfiaktól ered, akikben ott munkál a darwini ösztönzés, hogy elbátortalanítsák a párjukat az eltévelyedéstől. Ám ugyan ez a darwini ösztönző erő arra hajtja őket, hogy más nőket rávegyenek a hűtlenkedésre. De Vaillancourt vizsgálatai és egyéb kutatások szerint is e stigmát elsősorban a nők ragasztják rá másokra.
„A szexet a férfiak akarják. Ennek megfelelően a nők korlátozzák a szex elérhetőségét, mert ezzel akarnak előnyt szerezni a viszonyukban. Azok a nők pedig, akik a szexet könnyen megszerzhetővé teszik, nem csak a saját, de a női csoport pozícióját is rontják a hatalmi játszmában. Ez a magyarázata, hogy sok nő különösen intoleráns azokkal a nőkkel, akik kicsapongóak, vagy annak látszanak” – állítja a kanadai kutató.
A közvetett agresszió lelki feloldást hozhat a nőknek, akiket kiközösítettek vagy nyomást éreznek, hogy feleljenek meg lehetetlen elvárásoknak, mint a divatos vékony alak számos modern társadalomban.
Kutatások kimutatták, hogy a nők szerint az ideális női alak vékonyabb, mint az átlagos, és vékonyabb, mint amit a férfiak ideálisnak gondolnak. Emiatt sokan a médiát hibáztatják, mert túl sokat szerepelteti az ultravékony példaképeket, különösen a női magazinokban. Christopher J. Ferguson, a Stetson Egyetem pszichológusa és más kutatók azonban azt mondják, hogy ezt a helyzetet elsősorban a más nőkkel folytatott vetélkedés állítja elő, és nem a nem a média képei.
A média nagymértékben reagál azokra a trendekre, amely a társadalomban megfigyelhetők, és nem létrehozza ezeket. Ferguson azt találta, hogy a nők elégedetlensége a testükkel nem korrelál azzal, amit otthon a tévében néznek. A kísérletek során a karcsú színésznők látványa a televízióban nem váltott ki erősebb kisebbrendűségi érzéseket, mint a kevésbé karcsúaké.
Ám a nők közötti kutatások kimutatták, hogy sokkal rosszabbul érintette őket, amikor a saját társadalmi környezetükben hasonlították össze magukat más nőkkel, vagy egy karcsú idegennel, akivel egy légtérbe kerültek. Ez történt, amikor Ferguson asszisztense találkozott egy kutatás során a kísérletben résztvevő női főiskolai hallgatókkal. Amikor sminket és elegáns üzleti öltözetet viselt, a diákok kevésbé voltak elégedettek a saját testükkel, mint amikor bő kardigán volt rajta és hiányzott a smink. És akkor is rosszabbul érezték magukat, amikor egy vonzó férfi társaságában volt a szobában.
„A szexuális verseny a nők körében, úgy tűnik, hogy felpörög az olyan körülmények hatására, amelyek különösen gyakoriak a jóléti társadalmakban” – vélekedik Ferguson.
A hagyományos falvakban az emberek fiatalon összeházasodnak valakivel a környékről, de a modern társadalmakban a fiatal férfiak és nők szabadon elhalaszthatják a házasságot, hogy hosszú időn át keressék a sokkal jobb lehetőségeket. Az eredmény az erőteljesebb verseny, mert olyan sok a rivális – írja a New York Times.
Ha tetszett az írás, kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is!
