Novo Sapiens

Az Atlas humanoid humanitárius robot Pentagon által finanszírozott fejlesztése igen jól halad. A két lábon járó, és karjával igen emberien egyensúlyozó szerkezet úgy totyog keresztül a törmeléken, mint nagyapó az őszi avaron. De a kissé esetlen mozgás (ahogy alább a videofelvételen is látszik) megtévesztő, mert fejlett giroszkópjának és elektronikus rendszerének köszönhetően igen nehéz kibillenteni az egyensúlyából.

Atlas és Doug Stephen, az egyik megalkotója

A robotot arra tervezték, hogy életeket mentsen a katasztrófazónákban, és bemehessen oda is, ahová emberek nem képesek behatolni például a magas radioaktív sugárzás miatt. Fukushimában aranyat ért volna Atlas jelenléte.
A bádogember legnagyobb problémája, hogy bár a szíve a helyén van, de nincs agya – írta róla a Wired. Ezért decemberben hét tudományos csapat a legmenőbb intézetekből (többek között az MIT-ből és a Virginia Techből) összeméri erejét Atlas elméjének kódolásában. Mindegyik csapat elküldi a saját Atlasát a DARPA (a fejlett katonai kutatásokkal foglalkozó amerikai kormányügynökség) tesztjére, ahol nyolc feladatot kell megoldaniuk. Többek között lepusztult terepen kell tájékozódniuk, el kell vezetniük egy haszonjárművet, és be kell hatolniuk épületekbe. „Úgy terveztük az Atlast, hogy könnyű legyen programozni, de arra számítunk, hogy a DARPA versenye komoly kihívást jelent a résztvevő csapatoknak” – mondta Marc Raibert, a gépezetet tervező Boston Dynamics elnöke. Arról nincs hír, hogy a szerkezetet mikor tervezik bevetni először éles helyzetben.

Ha ez tetszett, kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is!

A kanadai fotós és grafikus tervező Ulric Collette talán a legmeghökkentőbb családi fotóalbumot mutatta be. Éppen egy kreatív megoldáson törte a fejét ahhoz, hogy a fiát a róla készül felvételen Photoshoppal megöregítse, s közben véletlenül elkészítette az első genetikus portrét: összemosta a fiáról és saját magáról készített fotókat (lásd a képet). Ezen az apa 29, a fiú 7 esztendős.

Végül az így elkészített képekből egy egész sorozat kerekedett, a Genetikus portrék, amelyek azt mutatják be, hogy az ember biológiai kódja az arcon milyen látható nyomokat eredményez a különböző fokú rokonok között. Egy rokoni metamorfózis az alábbi rövid videón is megtekinthető.

Ha tetszett, kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.

A nők közötti verseny elég nyilvánvalónak tűnik, amit bárki tanúsíthat, aki már volt olyan helyen, ahol sok nő fordult meg egyszerre. Sarah B. Hrdy már évtizedekkel ezelőtt nekifogott kutatni ennek mozgatórugóit, s a kezdetekkor mindössze annyit mondhatott, hogy a női természet vetélkedési eleme csak szóbeszéd, habár intuitívan érezhető, de tudományosan nem bizonyított. Ennek a versengésnek az elemzése ugyanis nem könnyű, mert általában sokkal finomabb és közvetettebb (és sokkal kevésbé erőszakos), mint ahogy a férfiak művelik. Most, hogy a kutatók már közel jutottak az okok feltárásához, azt mondják, hogy ez az „intraszexuális vetélkedés” mélyen összefügg azzal a nyomással, amelyet a fiatal nők éreznek amiatt, hogy meg kellene felelniük a szexuális magatartás és a fizikai megjelenés normáinak – olvasható a New York Times cikkében, amelynek bő ismertetését adjuk.

A női versenyképességgel kapcsolatos kétségek részben a szaporodási esélyek evolúciós elemzéséből származnak az ősi többnejűséget normaként gyakorló társadalmakban, ahol egyes férfiak asszony nélkül maradtak, hiszen domináns vetélytársaik több nőt is magukhoz kötöttek. Ezért a férfiak küzdöttek a reprodukciós esélyekért, míg a nők számára ez elvileg adott volt.

Ám még ezekben a társadalmakban sem voltak a nők passzív trófeák a győztes férfiak számára, mert belehajtották őket a versenybe a saját ösztönzőik a sokkal kívánatosabb partnerek és a gyermekeik számára minél több forrás megszerzése miatt. Mostanra azonban az emberek monogám társadalmakba tömörültek, s a legtöbb nő hasonló esélyekkel verseng, mint a férfiak. Ez az oka, hogy egyre több nőt (sőt több nőt) találni olyan pozíciókban, ahol korábban a férfiak fölényben voltak. Elég csak körülnézni egy egyetemi kampuszon.

Az ottawai McMaster Egyetemen megvizsgálták, hogy a nőnemű hallgatók hogyan reagálnak a riválisokra. A kísérlet során egy csoportot arra kértek, hogy vitatkozzanak a nők közötti barátságról. De a próba akkor kezdődött igazából, amikor beküldtek a terembe egy fiatal nőt, hogy érdeklődjön, merre talál egy bizonyos kutatót? Tracy Vaillancourt és Aanchal Sharma pszichológus kutatók olyan szereplőt választottak, aki megtestesítette az evolúciós szempontból népszerűnek tartott tulajdonságokat: alacsony derék-csipő arány, tiszta bőr, nagy mellek.

Az alany időnként pólót és farmert viselt, máskor pedig testhezálló, mélyen kivágott blúzt és rövid szoknyát. Amikor farmerban volt, alig keltett feltűnést és (a rejtve készített felvételek tanúsága szerint) nem kísérték negatív kommentárok, azt követően, hogy kilépett az ajtón. De amikor a másik ruházatot viselte, szinte minden diák ellenségesen reagált a megjelenésére a távozása után. Először csak megbámulták, majd végigmérték tetőtől talpig, néha leplezetlen dühöt mutattak. Sőt bunkó módon és trágárul beszóltak neki. (Mi a f*** kéne?!). De az igazi agresszió akkor tört ki, amikor elhagyta a szobát. A diákok kinevették, és „találgatták” a motívumait. Az egyik hallgató azt sugalmazta, hogy biztosan szexelni akar egy professzorral, azért öltözött így. Mások meg arról beszéltek, hogy a mellei majdnem kibuggyantak.

A kísérlet azt igazolta, hogy a fiatal nők sokkal inkább használják az efféle indirekt agressziót, mint az idősebbek, akiket kevésbé ösztönöz a hendikep, ha egyszer már férjhez mentek. Más vizsgálatok pedig kimutatták, hogy minél vonzóbbak a serdülő lányok, vagy fiatal nők, annál nagyobb valószínűséggel lesznek a társaiktól eredő közvetett agresszió célpontjai.

„A nők igencsak képesek agresszíven fellépni másokkal, különösen azokkal a nőkkel szemben, akikben riválist látnak. A kutatás azt is mutatja, hogy a női szexualitás elnyomása nem feltétlenül a férfiak, hanem más nők által történik” – mondta a New York Timesnek Tracy Vaillancourt.

A női promiszkuitás (ebben az értelemben kurválkodás) megbélyegzése a férfiaktól ered, akikben ott munkál a darwini ösztönzés, hogy elbátortalanítsák a párjukat az eltévelyedéstől. Ám ugyan ez a darwini ösztönző erő arra hajtja őket, hogy más nőket rávegyenek a hűtlenkedésre. De Vaillancourt vizsgálatai és egyéb kutatások szerint is e stigmát elsősorban a nők ragasztják rá másokra.

„A szexet a férfiak akarják. Ennek megfelelően a nők korlátozzák a szex elérhetőségét, mert ezzel akarnak előnyt szerezni a viszonyukban. Azok a nők pedig, akik a szexet könnyen megszerzhetővé teszik, nem csak a saját, de a női csoport pozícióját is rontják a hatalmi játszmában. Ez a magyarázata, hogy sok nő különösen intoleráns azokkal a nőkkel, akik kicsapongóak, vagy annak látszanak” – állítja a kanadai kutató.

A közvetett agresszió lelki feloldást hozhat a nőknek, akiket kiközösítettek vagy nyomást éreznek, hogy feleljenek meg lehetetlen elvárásoknak, mint a divatos vékony alak számos modern társadalomban.

Kutatások kimutatták, hogy a nők szerint az ideális női alak vékonyabb, mint az átlagos, és vékonyabb, mint amit a férfiak ideálisnak gondolnak. Emiatt sokan a médiát hibáztatják, mert túl sokat szerepelteti az ultravékony példaképeket, különösen a női magazinokban. Christopher J. Ferguson, a Stetson Egyetem pszichológusa és más kutatók azonban azt mondják, hogy ezt a helyzetet elsősorban a más nőkkel folytatott vetélkedés állítja elő, és nem a nem a média képei.

A média nagymértékben reagál azokra a trendekre, amely a társadalomban megfigyelhetők, és nem létrehozza ezeket. Ferguson azt találta, hogy a nők elégedetlensége a testükkel nem korrelál azzal, amit otthon a tévében néznek. A kísérletek során a karcsú színésznők látványa a televízióban nem váltott ki erősebb kisebbrendűségi érzéseket, mint a kevésbé karcsúaké.

Ám a nők közötti kutatások kimutatták, hogy sokkal rosszabbul érintette őket, amikor a saját társadalmi környezetükben hasonlították össze magukat más nőkkel, vagy egy karcsú idegennel, akivel egy légtérbe kerültek. Ez történt, amikor Ferguson asszisztense találkozott egy kutatás során a kísérletben résztvevő női főiskolai hallgatókkal. Amikor sminket és elegáns üzleti öltözetet viselt, a diákok kevésbé voltak elégedettek a saját testükkel, mint amikor bő kardigán volt rajta és hiányzott a smink. És akkor is rosszabbul érezték magukat, amikor egy vonzó férfi társaságában volt a szobában.

„A szexuális verseny a nők körében, úgy tűnik, hogy felpörög az olyan körülmények hatására, amelyek különösen gyakoriak a jóléti társadalmakban” – vélekedik Ferguson.

A hagyományos falvakban az emberek fiatalon összeházasodnak valakivel a környékről, de a modern társadalmakban a fiatal férfiak és nők szabadon elhalaszthatják a házasságot, hogy hosszú időn át keressék a sokkal jobb lehetőségeket. Az eredmény az erőteljesebb verseny, mert olyan sok a rivális – írja a New York Times.

Ha tetszett az írás, kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is!

A BMW egy szokatlan műfajban, a kinetikus szobrászatban tevékenykedő holland mechanikussal, Theo Jansennel forgatta le azt a reklám klipet, amely a kreativitás határtalanságát igyekezett bemutatni. A Delftben, az Északi-tenger partján élő 65 éves művész-mérnök szobrai (amelyeket hollandul Strandbeests, azaz strandbestiák néven emleget) olyan csövekből és más igen könnyű anyagokból összeszerelt mozgó struktúrák, amelyeket a szélenergia hajt, s úgy viselkednek a parti fövenyen csápolva, mintha élnének. Valószínűleg úgy is tekint rájuk, mert olyanféleképpen osztályozza őket, mintha különböző geológiai korszakok szülöttei lennének.

A mozgást úgy idézi elő, hogy egy központi főtengelyt hajt meg a szél erejével, s az energiát átviszi a strandbestiák mozgó porcikáira. Ez aztán különös stílusú haladást eredményez, mintha egy rinocérosz és egy hernyó stílusát keverték volna össze. A látványt pedig fokozzák a szerkezetek hátán verdeső vitorlaszárnyak. A látvány földöntúli, de legalább is igen szokatlan. Az autóipar ezt a technológiát biztosan nem veszi át.

Zenéről lesz szó végül, de előtte beszéljünk arról, amit látunk. (A címben ígért infografikához persze innen is rögtön el lehet jutni, de élvezetesebb, informatívabb lesz e bejegyzés végigolvasásával.) Nem véletlen, hogy a koncerteken is annyi fényt, látvány- és showelemet használnak. Minél több érzékszervünket éri inger, annál teljesebb az élmény. Az ember azonban vizuális lény, a szeme a fő érzékszerve. Nem véletlen, hogy gyakran mondunk ilyeneket: Egy jó kép többet ér ezer szónál. Vagy: Úgy vigyázz rá, mint a szemed világára! Ha pedig olvasunk, a betűket elsősorban képekké fordítja át az agyunk. Természetesen a többi érzékelési forma is rendkívül fontos, de van közöttük egyfajta hierarchia, amelynek a tetején a látás helyezkedik el. A kutyáknál például a szaglás, a denevéreknél a hallás viszi a prímet. De hát emberek vagyunk, s az információt leginkább és legerőteljesebben vizuális formában vagyunk képesek befogadni.

A vizualizáció mára komoly ismeretanyaggá érett, amelynek hasznosítása számos területen rendkívül fontos a hatékony tevékenységben. Az üzleti életben például az úgynevezett vezetői dashboardok, műszerfalak a döntésekhez szükséges információkat összevethető formában, a közöttük lévő kapcsolatokat kimutatva és időbeli változásukat is követhető módon tálalják fel a vezetőknek. Sőt újabban már azt is kipróbálhatják, hogy egyik vagy másik elem megváltoztatása hogyan hat az egész rendszerre, milyen lesz a folyamatok kimenete, s végső soron mennyi pénzt keresnek vagy veszítenek.

Egy kép többet érhet ezer szónál

A vizuális információk használata régi időkre nyúlik vissza. Ha meg akarták mondani például, hogy egy házasság milyen előnyökkel járhat egy nemesi családnak, akkor előhúzták a családfákat, s megvizsgálták, hogy kivel lehet a frigyen keresztül rokonságba kerülni, s az milyen szövetségeket vagy ellenségeket eredményezhet, s abból mi következik a család pozíciójára és lehetőségeire nézve.

Az évszázadok során a vizualizáció komoly fejlődésen ment keresztül, elsősorban a statisztikai szemlélet térhódításával, amely széles körben nyilvánvalóvá tette, hogy a különböző egyedi adatok összegyűjtésével, csoportosításával, elemzésével és ábrázolásával könnyen új minőségű és gyorsan befogadható információkat állíthatunk elő. Amikor pedig a számítógépek, prezentációs programok és projektorok felváltották a fekete táblákat, a flipchartokat és az írásvetítőket, valóságos forradalom indult.

Mintha a rock and roll hozta volna a felszínre az olajat

Lehetővé vált ugyanis, hogy az egyszerű felhasználó is gyorsan és egyszerűen készítsen ábrákat és hozzá feliratokat. Mára a prezentációk akár művészi színvonalon is készülhetnek, vagy multimédia platformként működhetnek. Némelyikük igazán szórakoztató. Másfelől megjelentek az úgynevezett infografikák, amelyek egyesítik az eddig leírt technikák minden előnyét, és szinte képregény formában vezetik végig a szemlélőt az adott probléma főbb elemein, s érik el, hogy pár perc alatt képet kapjon a szemlélő arról, amihez különben hosszú ideig kellene böngésznie, olvasgatnia.

A legújabb fejlemény, hogy az infografikák is animálttá és interaktívvá váltak. A folyamatok előrehaladása időben követhető, és az egyes állomásain különféle multimédia illusztrációkkal még mélyebb, árnyaltabb információt lehet szerezni belőlük.

Hogy ez mennyire szórakoztató lehet, azt a FastCo.Design által a ConcertHotels.com számára a rock 100 évéről készített animált és interaktív infografika szemlélteti. Az újabb és újabb ágakra bomló zenei irányzatok útja nem csak megtekinthető, hanem azok címkéire kattintva zenei illusztrációk is meghallgathatók. Igazán érdekes megfigyelni, hogy mi a különbség a rock & roll és a rockabilly vagy a speed metal és a trash metal között, és hogy az ördögbe függ össze a kraut rock a groove metallal. Persze ezernyi példát lehetne még citálni, hiszen megannyi irányzat alakult ki 100 év alatt, megannyi le-, fel-, és oldalra menő kapcsolattal.

Az interaktív infografika eléréséhez elég ide, vagy a rock 100 évét bemutató alábbi statikus ábrára kattintani.

Az emberiség egyre inkább szimbiotikus kapcsolatban van a technológiával. Ahogy egyre inkább központi szerepet kap a mindennapi életünkben, a technológia soha nem látott mértékű hatást gyakorol az emberi képességekre, és ez a tendencia tovább folytatódik. A gondos mérlegelés és a tájékozott társadalmi szintű vita elengedhetetlen ahhoz, hogy az aránytalanul nagy kockázatokat ki lehessen szűrni. „Azért jöttünk létre, hogy minél előbb megkezdődjön a párbeszéd, mielőtt még nem túl késő" – állítja magáról a British Institute of Posthuman Studies (Brit Poszthumán-kutatási Intézet – BIOPS).

A nemrégiben alakult kutató központ videókon akarja mélyrehatóan bemutatni a transzhumanista témákat és elképzeléseket 2014 során. Olyan kérdéskörökről akarnak vitát indítani, amelyeket neves jövőkutatók már felvetettek. Ezek közé tartozik Aubrey de Grey elképzelése a szuperhosszú emberi élettartamról, a Ray Kurzweil nevéhez kötődő szuperintelligencia, és a David Pearce által fémjelzett szuper jól lét.

„Ki fogunk vizsgálni egy sor különböző transzhumanista témát, megfontoljuk a velük kapcsolatos érveket, kiemeljük a számunkra legaggasztóbb dolgokat, és kifejezzük, hogy szerintünk ezeknek melyek a legfontosabb következményei az emberiség számára” – állítja a BIOPS. Az intézet kifejti, aggódik, hogy e rendkívül fontos témák és koncepciók nem kapják meg a nekik járó figyelmet, ezért kezdeményezni akarják az eszmecserét az emberiség számára legfontosabb szükségletekről.

Ahol a filozófia találkozik a technológiával, az a transzhumanizmus – állítják a BIOPS-nál. Megváltoztatni az emberi természetet pedig az egyik legveszélyesebb elképzelés lehet az emberiség történetében, de nagy haszonnal is járhat.

A transzhumanizmus az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztését a tudomány és a technológia felhasználásával elérni kívánó nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom, amelynek követői szerint bizonyos emberi állapotok nem szükséges velejárói a létezésünknek. Például nem kellene, hogy betegek legyünk, vagy fogyatékosok, és szükségtelen az öregedés és a nem önkéntes halál. A transzhumanisták úgy vélik, hogy a biotechnológia és más fejlődő technológiák elhozzák a megoldást ezekre a problémákra. A mozgalmat erősen foglalkoztatják e technológiák veszélyei és hátrányai is, továbbá nem kerülik el az emberi képességek átalakításával kapcsolatos morális kérdéseket sem.

A futurológusok egy része a transzhumanizmus elkerülhetetlen győzelmét jósolja, s nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az emberi faj két részre szakad. Az egyik megmarad a természetes állapotában. A másik a technológiai vívmányokat felhasználva szuperképességekre tesz szert (például képes lesz hálózatban kapcsolódva gondolkodni, és elérni egy szuperintelligens állapotot), és valószínűleg uralkodni fog.

Leonardo da Vinci a festményeiről híres igazán, de számos más területen is maradandót alkotott. Így a művészeti anatómiában, a műszaki tudományokban, például hadi gépezetek kiötlésében, a kriptográfiában stb. (Még televíziós sorozat is indult a leonardói gépezetek elkészítésére.) Azt viszont kevesen tudják, hogy hangszertervezéssel is foglalkozott, így kitalált egy különös hegedű-zongora hibridet is. A viola organista azonban sohasem épült meg. Eddig.

A hangszer úgy fest, mint egy zongora, úgy is kell játszani rajta, mint egy zongorán, de a testében másféle rendszer lapul. A húrokat megütő kalapácsok helyett forgattyúkkal mozgatott lószőr dörzsöli a húrokat, mint a hegedű vonója. A keletkező hang ismerős, de furcsa is egyben, olyasféleképpen szól, mint egy magáról megfeledkezett templomi orgona, vagy néha, mint Jerry Goodman szintetizátorra kötött hegedűje a Mahavishnu Orchestrában.

Slawomir Zubrzycki lengyel zongoraművész – da Vinci eredeti terveit felhasználva – megépítette a viola organistát, és a közelmúltban bemutatta többek között a lengyel zeneakadémia hallgatósága előtt. Az első nyilvános videofelvétel az instrumentumról október 18-án a Nemzetközi Krakkói Királyi Zongorafesztiválon készült a hangszer bemutatkozó koncertjén az Aula Floriankában. Ezzel feltárult a reneszánsz polihisztor géniuszának egy újabb oldala.

A Karlsruhei Műszaki Egyetem (Karlsruher Institut für Technologie – KIT) kutatói nagy lépést tettek a mágneses adatmemória miniatürizálásában az egyetlen atomos bit felé: egy tartórétegen rögzítettek egyetlen atomot, amelynek így a mágneses irányultsága tíz percig megmaradt. Az eredményeket a Nature magazin legutóbbi számában közölték.

„Egyetlen atom hozzárögzítése egy aljzathoz (általában) olyan érzékeny, hogy a mágneses orientáció stabilitása csak kevesebb, mint egy mikroszekundumig marad fenn” – közölte Wulf Wulfhekel, a KIT fizika professzora.

A platina felületen elhelyezkedő különálló holmium atomok, ahogy a pásztázó alagútmikroszkóp látja őket

Több millió atomra volt szükség, hogy a mágnesességet kicsit hosszabb ideig stabilizálják. Ennek az az oka, hogy ezeknek az atomoknak a mágneses állapota általában könnyen instabillá válik az elektronokkal, az atommagok mágnesességével és a hordozó felület rácsrezgéseivel való interakció miatt.

A felfedezés megnyitja a lehetőséget a sokkal kompaktabb számítógépes memóriák tervezéséhez, és szerepet játszhat a kvantum számítógépek megvalósításában is – mondta Wulfhekel.

A KIT kísérletben a kutatók egyetlen holmium atomot helyeztek rá egy platina hordozóra abszolút nulla fok (kábé1 fok Kelvin) körüli hőmérsékleten, amikor az atom csaknem rezgésmentes. Az atom mágneses orientációját egy pásztázó alagútmikroszkóppal határozták meg. A mágnesesség csak körülbelül 10 perc után változott meg, ami úgy egymilliárdszor hosszabb idő, mint amit az összehasonlítható atomi rendszereknél megfigyeltek” – mondta Wulf Wulfhekel.

A Slate webmagazin cikkét* ismertetjük.

„Én személy szerint nem hiszek benne. Nekem nem kell a kínai orvoslás. Ennek ellenére azt hiszem, hogy támogatnunk kell” – mondta Mao Ce-tung személyes orvosának, Li Csi-szujnak, aki ezt meg is örökítette a ’Mao elnök magánélete’ című könyvében. Ezt a megállapítást a kommunista pártvezető akkor tette, amikor orvosával egy érthetetlen régi kínai orvosi könyvről, különösen az öt elemmel kapcsolatos elméletekről és ezek követhetetlen összefüggéseiről beszélgettek. Mao azonban politikai szükségszerűségnek tartotta a kínai orvoslást, mert igen rosszul alakult a lakosság egészségügyi ellátása. Mivel gyakorlatilag félmilliárdan voltak ellátatlanul, és a nyugati medicinában gyakorlott orvosok száma igen kevés volt, elsősorban az igen számos paraszti réteg ellátása csak úgy volt megoldható, ha a kínai orvoslást egységesítik. És ezt a kívánságát Mao nyilvánosan ki is fejtette – írja a cikk szerzője, Alan Levinovitz.

Mao az orvoslás komplett egyesítését tűzte ki célul, amibe azt is beleértette, hogy a nyugati módszereket és ismereteket is integrálni kell a hagyományos gyógymódokkal. Mivel a kínai orvoslás iránt a Nyugat is érdeklődött, és a Szovjetunió is kért előadókat a filozófia és a módszerek ismertetésére, ezt annak bizonyságául vették, hogy Mao terve a létező legjobb orvostudományt eredményezi.

Csakhogy a kínai orvoslást nem lehetett exportálni, leginkább azért, mert olyan nem létezett. A gyógyítási gyakorlat igen sajátos arcot öltött az évezredek alatt, amelyet bajos lett volna intézményesíteni, mert sajátos keveréke volt a démonológiának, az asztrológiának, a jin és jang öt fázis elméletének, a klasszikus leírásoknak, a népi hagyományoknak és a személyes tapasztalatnak.

Mao tudta, hogy ez nem tetszene az empirikusan gondolkodó nyugatiaknak, ahogy a hasonlóképen empirikusan gondolkodó kínai népnek sem tetszett. Lu Hszün, a kor leghíresebb irodalmára, híres levelei egyikében kritizálta apját, amiért kínai módon praktizáló doktorhoz ment. A gyógyítás majdnem csődbe vitte a családot, de eredményt nem ért el. Lu azt írta, hogy lassan rájött, a kínai doktorok nem egyebek, mint a csalók egy fajtája, szándékkal vagy anélkül, ő pedig a megtévesztett betegekkel és családjukkal szimpatizál.

Végül is, ez az, amit már Vang Csing-ren is lejegyzett a Csing-dinasztia idején, amikor megírta az ’Orvosi szakirodalom hibáinak javítása’ című könyvét. Ennek akkor fogott neki, amikor 1797-ben járvány tört ki a városában, és sok száz gyermeket megölt. A gyermekeket sekély sírokban hantolták el a köztemetőben, mert az emberek abban a hitben voltak, hogy ha hagyják a kutyáknak, hogy kikaparják és felfalják őket, azzal megvédhetik a következő gyermeket a korai haláltól. Vang naponta tett sétákat a sírok között, és módszeresen tanulmányozta a gyermektestek anatómiáját. Felfedezte, hogy jelentős különbség van az általa látottak és a kínai klasszikusoknál leírtak között.

Mao megértette, hogy figyelni kell a kritikákra, ha azt szeretnék, hogy a kínai orvoslást komolyan vegyék akár belföldön, akár a nagyvilágban. Ehhez először is az ellentmondó orvosi szövegeket és a szerteágazó gyógyítási gyakorlatot egységesíteni kellett. Tankönyveket írattak, hogy a kínai orvoslást, mint az elméletet és gyakorlatot magába foglaló egészet ábrázolják. Ezt az újonnan alapított akadémiákon „hagyományos kínai orvoslás” címen oktatták. Ez a kifejezés ekkor jelent meg először a nemzetközi színéren az egyszerű kínai orvoslás helyett.

Persze ezekre az akadémiákra mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy hagyományosak. Kemény küzdelmet folytattak, hogy a tanításokat tudományosnak tüntessék fel, miközben azok egymásnak és időnként önmaguknak is ellentmondtak. Olyan kifejezéseket tettek meg az új rendszer vonzó alapelveinek, mint a holizmus (teljes körűség), vagy preventív (megelőző) ellátás. Éppen ezek az elvek, amelyeket ma már általánosan használnak az alternatív medicina melletti érveléskor.

Mao projektjének második részében el kellett terjeszteni a nyugatiak között a kínai orvoslás szenzációs eredményeinek és hatékonyságának bizonyítékait, különösen az akupunktúrás fájdalomcsillapításról. Erre kiváló alkalmat szolgáltatott, hogy James Reston 1971-ben cikket írt a New York Timesban ’Hadd meséljek a pekingi vakbélműtétemről’ címmel. Ebben ismertette, hogy a Vu Vei-ran Antiimperialist Kórházban hagyományos Xylocain és Bensocain érzéstelenítőt kapott a műtét előtt, de a lábadozása során a posztoperatív gázok okozta fájdalom enyhítésére akupunktúrát alkalmaztak nála. A sztori átvételekor aztán a keleti varázsban hívő nyugatiak alaposan félreértelmezték a történteket, s az akupunktúrát is műtéti fájdalomcsillapító technikának tüntették fel. A Kínai Kommunista Pártnak (KKP) pedig több sem kellett, s egy nagy médiakampányt épített az akupunktúra csodájára, amelyet hamis műtétekről szóló ismertetésekkel támasztott alá.

Ez a megtévesztés különösen figyelemreméltó, tekintve, hogy az akupunktúra sebészeti érzéstelenítésre való felhasználása igencsak kétséges bármely történész számára az anasztéziában vagy a kínai orvoslásban. Hua Tuo a Han-dinasztia korának legendás orvosa operált meg először altatott beteget. Habár az akupunktúra szakértőjének számított, az altatást valószínűleg bor és kannabisz segítségével végezte. Az első modern feljegyzett altatásra egy részleges emlőeltávolítás miatt került sor Hanaoka Seishu rendelőjében,1804-ben.  A japán sebész, aki bár ismerte az akupunktúrát, mégis követte Hua eljárását, és gyógyszerekkel csökkentette a műtéti fájdalmat.

Mindez nem számított, ha a KKP propaganda céljairól volt szó. Mivel pedig az emberek varázslatra vágytak a megoldhatatlan problémákhoz, a pszichózis működött. Még kiemelkedő tudósok is részt vettek olyan abszurd bemutatókon, ahol nyitott szívműtéteket végeztek (állítólag) csak akupunktúrás anesztéziával. Ha a kínai orvoslás képes volt egy csodára, a nagyközönség arra számított, hogy még továbbiak jönnek. A rák, sokféle krónikus betegség, emésztési zavar, ideggyengeség, a lábszár dagadása és idegrendszeri fájdalom a szárkapocscsontban egyetlen akupunktúrás ponton keresztül gyógyíthatók Ma Dzsi-csing 1954-es könyve, a ’Kidolgozott oktatóanyagok a kínai orvosláshoz’ szerint.

Mao víziója mind a mai napig uralkodik, ami lejáratja a kínai orvoslást, amely pedig néhány területen tagadhatatlanul hatásos, például a Harvard Egyetem placebo kutatásaiban is fontos szerepet kapnak az onnan származó ismeretek – jegyzi meg Alan Levinovitz. Szerinte azonban, amit Mao Ce-tungtól főleg megtanulhatunk, hogy miért hajlandó néhány ember, aki kineveti a keresztény hit gyógyító erejét, megvédeni a kínai orvoslás metafizikai alapjait. Az ok, amiért olyan sok ember veszi komolyan a kínai orvoslást – ha részben is – az, hogy azt a valaha volt egyik legerősebb propaganda gépezet tudatosan újra felfedezte és tálalta a saját spirituális hagyományaiból kiábrándult nyugatiaknak. Az időzítés nem is lehetett volna jobb, hiszen a nyugati társadalmak értékválsága miatt indult útkeresés relativizálta az akadémikus értékeket, és megnyílt az út új gondolatok és megközelítések számára. A Nyugat kész volt, hogy a Mao által kitisztogatott kínai orvoslással gyógyíttassa magát.

De végső soron – írja Levinovitz – a csí, az akupunkturás meridiánok vagy a háromszoros energetizálás létezésében hinni, nem egyéb, mint elfogadni a démonok, a négy testnedv vagy az Isten gyógyító erejét. Azaz Mao becsapott minket, mert könnyebb hinni a csodákban, csodaszerekben és a természetes gyógyító erőkben, mint megoldani a magas szintű általános orvosi ellátást.

* A Washington Post érdekeltségébe tartozó Slate cikkének apropóját azt adta, hogy az USA szenátusa elé került egy határozattervezet az alternatív gyógyászatról, amelynek hozzá kellene járulnia a jobb amerikai egészségügyi ellátáshoz. Ez pedig nagyon hasonló megfontolás ahhoz, amit Mao is megfogalmazott. A határozatot végül el is fogadták, amely kimondta, hogy a naturopatikus gyógyászat biztonságos, hatásos és elfogadható. A szerző, Alan Levinovitz Slate-ben közzétett megállapításai saját nézeteit tükrözik.

Egy új technika, az úgynevezett topológiai optimalizálás segítségével állítják helyre a sebészek az összezúzott arcokat. Ezt a megoldást érdekes módon eddig főleg tervezéshez, többek között épületek és járművek szerkeszeti javításához használták, de kiderült, hogy az emberi arc eltorzult struktúrái is helyrehozhatók a segítségével – számolt be az NSF-re hivatkozva a LiveScience.com.

A koponya vázszerkezete sok tekintetben úgy épül fel, mint egy térbeli műszaki objektumé. Így az épületek vagy járművek szerkezeti elemeinek tervezéséhez használt számítógépes technológia ebben az esetben is tökéletesen megállja a helyét. A fiziológiai szempontoknak megfelelően kialakított forma aztán könnyen legyártható például 3D nyomtatással, s beilleszthető a koponya csontszerkezetébe. A videóból minden további részlet világossá válik.