Mindenkinek nyilvánvaló, hogy az oktatásnak és a tudománynak szüksége van emberi testekre, hiszen nélkülük nem képezhetőek ki megfelelően az orvosok, nem ismerhetők meg a betegségek, nem dolgozhatók ki gyógyítási technológiák stb. A letűnt századokban az orvosok kivégzett bűnözők vagy olyan nincstelenek holttestét szerezték meg, akiket senki sem akart eltemetni. Az orvosi kutatásnak ez az ága hosszú ideig meglehetősen veszélyes volt a keresztény Európában, mert az emberi testet az Úr templomának tartották, s annak megbolygatását pedig igen súlyos bűnnek vélték. (Vannak újabb kutatások, amelyek ezt cáfolják.) A reneszánsszal ez a szemlélet lassan oldódott, míg nem a felvilágosodott közgondolkodás a boncolásokat már kifejezetten szükségesnek tartotta. A mai kórházi gyakorlatban a patológiai munka keretei közé azonban nem fér be egy holttest szemléltető célú feldarabolása, hiszen csak a fellelhető elváltozások meghatározása és a halál pontos okának megállapítása a cél.

Az orvostanhallgatók oktatásához és a tudományos munkához (hiszen a megismerésben semmiféle demonstrációs bábú vagy komputeres szimuláció nem helyettesítheti teljesen a valóságot) olyan tetemekre van szükség, amelyek az ismeretszerzés speciális céljait szolgálják. Ezek pedig nem szerezhetők be más módon, csak ha a test gazdája még életében a tudományra hagyja a porhüvelyét, illetve a család hozzájárulását adja a holttest tudományos hasznosításához.

De mi történik a holttesttel, ha minden papír rendben van, s az útja nem a ravatalozóba, hanem egy tudományos vagy oktatási intézménybe vezet? Természetesen különféle vizsgálatokhoz használhatják fel. Először is az anatómia oktatásához, hiszen a medikusok e tetemek boncolása során szerzik meg első közvetlen gyakorlati tapasztalataikat az emberi testrészek alakzatairól, s az egyes emberi lények fizikai egyediségéről. Az egyes testrészek pedig a praktizáló orvosoknak teszik lehetővé új sebészeti beavatkozások gyakorlását.

A tetemek fontos szerepet töltenek be a közlekedésbiztonsági kutatásokban is. Bármennyire is bizarrnak hat, a valódi húst és csontokat nem képesek helyettesíteni a tesztbábuk. (Habár mostanában már előállítanak úgynevezett mesterséges holttesteket, amelyeknek bizonyos részeit természetese szövetekből más esetekben szintetikus szövetekből építik fel. De ezek igen drágák, több mint 50 ezer dollárba is kerülhetnek a nemzetközi piacon.) Egy új kormánykerék vagy ülés tesztelésénél nagyon fontos, a további tervezési munka szempontjából meghatározó tapasztalatok szerezhetők az ütközéskor fellépő erők fiziológiai hatásairól a természetes testek szabványos felhasználása révén.

A kriminalisztika számára is fontosak a holttestek. Ma már e kutatásokról a közvélemény elég sokat tud a szakterületet bemutató televíziós krimisorozatok révén. A törvényszéki orvosok számos tapasztalattal gazdagodtak a holttestek lebomlásának megfigyelése, vagy a lebomlásban közreműködő húsevő rovarok életciklusának tanulmányozása során, ami segíthet a bűnüldözőknek pontosan megbecsülni a halál időpontját, illetve a sérülések vizsgálatából jobb következtetéseket vonhatnak le a halál okáról és körülményeiről. Néha e vizsgálatok alapján sikerül valósághűen rekonstruálni a tetthelyet, és ellenőrizni gyilkossági hipotéziseket.

A test felajánlását tudományos vagy orvosképzési célokra az 1997. évi CLIV. egészségügyi törvény rendelkezései szabályozzák. Ezek lehetővé teszik, hogy a személyiségi jogokat tiszteletben tartva a tetemek anatómiai oktatás céljára az orvostudományi egyetemekhez vagy tudományos intézetekhez kerüljenek. Az intézmények kizárólag olyan személyek holttestét használhatják fel, aki életükben ehhez kifejezett beleegyezésüket adták, vagy az ellen nem tiltakoztak, továbbá az eltemetésükre kötelezett hozzátartozójuk – ha van ilyen – írásban hozzájárult. Az intézetek gondoskodnak a holttest elszállításáról, és később a földi maradványok elhamvasztásáról, és a hamvak eltemetéséről vagy a családnak való visszaszolgáltatásról. A holttestek felajánlása a törvény értelmében csak ingyenes lehet.