Az illat kellemes, a szag semleges, a bűz undorító – az orrunk receptoraival érzékelt ingerek megkülönböztetésére nagyjából ennyi elvont fogalmat fedő szó áll a rendelkezésünkre. Az összes többi érzékszervünk esetében ez könnyebben megy. Színeket látunk és nevezünk meg egészen precízen, ízeket különítünk el és árnyalunk, a különféle hangokat jelölő szavakból is egész leltárt tudunk készíteni, de még a tapintással szerzett információkra is igen sokféle szavunk van. A szaglás azonban más eset. Talán, mert némileg máshogy van bekötve az idegrendszerünkbe, hiszen a szaglással szerzett információk alvó vagy ájult állapotban is eljutnak az agyunkba. A hidegháború idején például a szembenálló hatalmak ezért titkos kutatásokat folytattak, hogy a szaglórendszeren keresztül, hogyan lehetne befolyásolni a célszemélyek tudatát. Lehet, hogy a repülősó (persze a légzőreflex beindítása mellett) is azért képes eszméletre téríteni az ájult embert, mert az erőteljes szagimpulzust az agya mindenképpen felfogja.
Jahai férfiak. Elvontan szagolnak
A szaglással azonban – kitüntetett helyzete ellenére – a legtöbb nyelv elég cudarul bánik. Sokáig tartotta magát a meggyőződés, hogy a szag reprezentációkhoz az agy beszédközpontja nem fér hozzá, s ezért nem tudjuk tömören kifejezni az orrunkkal szerzett információkat, hanem körülírjuk őket. Ráadásul egy brit felmérés szerint a lakosság 50 százaléka még körülírni sem tudja helyesen a szagokat.
A sajátos agyberendezésből származtatott magyarázat azonban most megdőlni látszik. A nijmegeni Radboud Egyetem pszichológusa, Asifa Majid, és a svéd nyelvész, Niclas Burenhult a Lund Egyetemről új bizonyítékokat talált a szagok nyelvi kifejezésére Malajziában, a jahai nyelvben.
A jahai egy vadászó-gyűjtögető nép a Maláj-félszigeten, s a nyelvükben mintegy tucatnyi olyan szó van, amely a különféle illatok különböző minőségét írja le. Például a ltpɨt szót egyes virágok, az érett gyümölcs, szappan vagy az aquillaria fa illatának leírására használják, a Cŋɛs szó viszont a benzin, a füst, denevér ürülék, a denevér barlangok, egyes százlábú fajok, a vad gyömbér gyökér stb. szagát jelöli. Ezek a különböző szag minőség jelölések éppen olyan elvontak, ahogy a kék vagy a lila is elvont fogalom.
A rózsa színe piros, de milyen az illata?
A kutatók megkértek jahai nyelvet beszélőket, és a kontroll csoportban angolul beszélőket, hogy nevezzék meg ugyanazokat a színeket és szagokat. A kérdéseket a legegyszerűbben tették fel, azaz: Milyen szag ez? Milyen szín az? A válaszokat aztán összehasonlították különféle mércék alapján, például vizsgálták az adott válasz hosszát, a válasz típusát vagy a válaszok egyezőségét az adott színek és szagok esetében. Majid és Burenhult megállapította, hogy a jahai nyelvet beszélők a szagokat éppen olyan tömören és jelentős egyezés mellett tudták megnevezni, mint a színeket, míg az angolt használók küszködtek a szagok megnevezésekor. A jahait beszélők túlnyomóan absztrakt szavakat használtak a szagok leírására, az angolul beszélők pedig leginkább a forrásleírást alkalmazták (például banán), vagy értékelő leírást adtak (például ez undorító).
Nem csoda, hogy a jahait beszélőknél az angolosoknak ötször hosszabb ideig tartott leírni a szagokat. A fahéjra például ilyeneket mondtak: fűszeres, cukorka, füstös, ehető, bor, potpuri stb, ami igazán nem visz közelebb a hallgató fél általi azonosításához. Ezek az eredmények megkérdőjelezik azt a nézetet, hogy biológiai korlátaink miatt lennénk képtelenek megnevezni a szagokat, hanem arra utalnak, hogy a szagokra vonatkozó szókincs hiánya kulturális eredetű.
Ha tetszett amit olvastál, láttál, és rendszeresen szeretnél információt kapni tudományos és technikai újdonságokról, érdekességekről, úgy kövesd a Novo Sapiens blogot a Facebookon is.
