Egy osztrák festőművész, Alex Kiessling érdekes problémával szembesítette a művészvilágot, amennyiben egyszerre állította elő ugyan azt a művet Európa három pontján. Miközben ugyanis Bécsben dolgozott a műalkotáson, a rajzeszközével összekötött robotok elkészítették ugyanazt a képet Londonban és Berlinben is. Mivel a műholdas kapcsolat és a két ABB robot is a művész eszközkészletének része, amelyek az alkotó akaratát közvetítik, így elvileg három eredeti mű született egyszerre. És ilyen még nem volt. Nyilván még kell egy kis idő, mire a műtárgypiac állást foglal abban az ügyben, hogy az új technikák alkalmazása mennyiben tekinthető reprodukciós eljárásnak, és mennyiben eredeti alkotásnak. Ez nyilván nem csak a műtárgyak értékére lehet hatással, hanem az alkotás új útjainak megtalálására is.
A svájci központú multinacionális energetikai és gépipari óriásvállalat, az ABB által kifejlesztett robotok szeptember végi performansza a londoni Trafalgar, és a berlini Breitscheid téren nyilván jó propagandája volt a kifinomult ipari eszközöknek, de a távművészet (Long Distance Art) terjesztéséért mindenképpen dicséretet érdemel az ötlet. Bárki számára nyilvánvaló, hogy ezzel az eljárással a legnagyobb művészek vonhatják be a közönséget az alkotás valós idejű folyamatába, és ismertethetik meg őket sohasem látott kulisszatitkokkal. Ezzel sokakat akár egy életre művészetrajongóvá tehetnek.
Alex Kiessling szerint a „festés az egyik legősibb művészeti kifejezési forma, míg a robottechnika egyike az emberiség legfrissebb találmányainak, de hosszú távon a robottechnika bizonyára kulturális és technológiai forradalmat idéz elő, olyan változásokat eredményezve, amelyekről ma még nem is álmodhatunk”.
Christian Steiner, a távalkotási technológiát kifejlesztő INDAT cég szakértője felfedte a megoldás részleteit. „Egy rózsaszín gömböt helyeztünk el Alex rajzeszközének végén, amelynek segítségével adatokat gyűjtöttünk az infravörös érintőképernyőről és a Bécsben elhelyezett Microsoft Kinect mozgásérzékelő berendezésből. Majd elemeztük a művész mozdulatait, s az adatokat valós idejű koordinátákká alakítottuk, amelyeket el juttattuk a robotokhoz. A robotok tehát imitálták a művész mozdulatait, és elkészítették Alex művének interpretációját.” Steiner véleménye az eseményekről kissé meghökkentő és földhöz ragadt, mintha a robotok csak másolták volna a festőt, és a mozdulataival nem Kiessling irányította volna őket.
A művész közölte, hogy több mint hat hónapot vett igénybe az általa használt technika és szoftver tökéletesítése, és ahogy egyre inkább beletanult a robotokkal való együttműködésbe, mind többször tette fel magának a kérdést, hogy vajon mi különbözteti meg az eredetit a másolattól: „Mert mit is csinálnak a robotok valójában?” A választ illetően Kiessling álláspontja eltér Steinerétől: „A gépekkel való együttműködés során egyre inkább úgy tűnt számomra, hogy ez nem is igazán nevezhető másolásnak, hanem sokkal inkább klónozásnak.” És ez egy újabb művészeti fogalom, amellyel a piacnak lehet, hogy hamarosan meg kell barátkoznia. Lehet, hogy lesz klónműtárgy-piac?
Végül is a művészeti performansz eredménye három külön műalkotás lett, amelyekből a folyamat végén triptichon készül. Az alkotások alapját egy ’hibridfej’ adta, a kép két oldalán két fél arc látható, amelyek közrefognak egy teljes egészében kidolgozott emberi arcot. A három különálló vásznat egymás mellé helyezve létrejön egy panelfestmény, amelyet majd ebben a formában állítanak ki Bécsben és Londonban.