Novo Sapiens

A Google keresőóriást 15 éve alapította a Stanford Egyetem két Ph.D hallgatója Larry Page és Sergey Brin a kaliforniai Menlo Park egy garázsában 1998. szeptember 4-én. Ma a cég 45 ezer alkalmazottat foglalkoztat szerte a világon, akiket a Mountain View-ban lévő főhadiszállásról, a Googleplexből irányítanak.

A multimilliárd dolláros ötlet, amely a világ egyik legerősebb cégének létrejöttéhez vezetett először csupán egy kutatási témában szerepelt, amely azt igyekezett bizonyítani, hogy egy olyan keresőrendszer, amely a weblapok közti kapcsolatok matematikai analízisén alapul, hatékonyabb, mint a korábban használt megoldások. Az alapelképzelés szerint egy weblap fontosságát a rá mutató linkek száma határozza meg, s az érték annál nagyobb, minél fontosabb weboldalaktól jönnek a linkek. Ez volt a Page Rank (oldal rangsor) technológia alapja, amely a Google-t vezető pozícióba repítette először a keresési versenyben, aztán az ott keresett pénzzel számos más technológia, például az okostelefonok operációs rendszereinek piacán is.

A Statista statisztikai portál a Mashable által is közzétett infografikáján mutatja be, hogy a keresőóriás hogyan uralkodik a weben. 

Egyre több tanulmány mutat ki összefüggést a szociális média és a nárcisztikus tendenciák között – közölte a theconversation.com portál. Mindenki tapasztalhatja a sajét környezetében, hogy a tinédzserek milyen sok időt töltenek a telefonjukat babrálva, mert azt figyelik, hogy a közösségi médiában hogyan érvényesülnek, s hogyan reagálnak mások a bejegyzéseikre. Az önimádó celebek pedig az idegösszeroppanás határáig twittelnek – állítják a szerzők, rámutatva, hogy a nárcizmus a szociális média teljes skáláján a felhasználók nyakába szakad.

Érdekes azonban, ahogy a korreláció szájtonként változik. A Computers in Human Behaviour (Számítógépek az emberi viselkedésben) szakfolyóiratban megjelent tanulmányban (Tükör vagy megafon? Mennyire másképpen használják a nárcizmus és a közösségi hálózatok közötti kapcsolatot a Facebookon és a Twitteren?) a szerzők azt vizsgálták, hogy a közösségi média hogyan tükrözi vissza vagy erősíti fel az önimádatot. Megmérték különféle kérdezési technikák és személyiség értékelési módszerek segítségével, hogy a különböző nárcisztikus vonások, mint a magamutogatás, a fölényeskedés és a hatalmaskodás hogyan jelentkeznek.

Azt találták, hogy a fiatal felnőtt egyetemisták egy része, akik magasabb nárcizmust jelző pontszámot értek el, gyakrabban használták a Twittert. Ugyan ezek a nárcisztikus vonások a középkorú felnőttek esetében sokkal inkább a facebookolók között figyelhetők meg. Azt állapította meg, hogy a szóban forgó középkorúak általában már kialakult, megállapodott társadalmi helyzetben vannak, és a Facebookon jóváhagyást, egyetértést szeretnének szerezni a posztjaikat olvasóktól, míg a nárcisztikus egyetemisták a Twitteren saját nézeteiket akarják szétsugározni szélesebb társadalmi körökben.

A kutatók szerint a személyiségről számos információ szerezhető meg annak vizsgálatából, hogy a felhasználók mennyi időt töltenek a közösségi médiaalkalmazásokkal, illetve milyen gyakran térnek oda vissza, s miként viselkednek, ha nem kapnak visszajelzést egy-egy posztjukra. Ahogy az is jellemző, hogy egyesek mennyire gyakran posztolnak, s bekapcsolódnak-e beszélgetésekbe.

A Penn State University által a közelmúltban készített kutatás arra mutat, hogy a közösségi médiában való viselkedés összefüggésben van az önbecsüléssel is. Például az alacsony önbecsülés biztos jele, ha valaki állandóan javítgatja a profilját. A szolgáltatások fejlesztői rá is játszanak ezekre a félelmekre, mert olyan adatfalakat és profiloldalakat készítenek, ahol a feltöltendő adatok találkoznak a felhasználók belső bizonytalanságával.

A tinédzserek régen a téren jöttek össze, és lógtak együtt. Ma ugyan ezt a szociális hálón teszik. Ennek vannak pozitív vonásai, mert elkerülhetők a szemtől-szembeni konfliktusok, ugyanakkor negatív hatással lehetnek arra, hogy megfelelően kifejlődjenek a társas érintkezés rutinjai. A nárcizmus olyan tulajdonság, amely segíthet a neten folytatott társadalmi érintkezésben a jobb pozíció elfoglalásához, ami azonban nem feltétlenül előnyös más szituációkban.

Mivel már több mint egymilliárd ember használja a Facebookot és sok százmilliónyian a többi közösségi hálózatot is, meg kell értenünk, hogy mi a jó és a rossz – szögezik le a theconversation.com cikkének szerzői. A nárcizmus és a szociális média kapcsolatának elemzése mindenesetre segít abban, hogy felfedezzük néhány elemét annak a folyamatnak, ahogy a társadalmi kapcsolatainkat építjük a digitális korban. Nem tudták megállapítani, hogy a szociális média maga okozza a nárcizmus növekedését, vagy a nárcisztikusok találnak kifejeződési terepet e hálózatokon. A vizsgálatokat e gyorsan változó környezetben mindenesetre folytatni kell a megismerés érdekében.

Egy klónozott bika támadt „alkotójára” Koreában néhány napja, s olyan súlyos sérüléseket okozott a Csecsu Nemzeti Egyetem világhírű embriológusnak, hogy legalább nyolc hétig orvosi kezelésre szorul, s jelenleg is az egyetem kórházában ápolják.

Park Se-pill professzor öt bordája eltört és megsérült a gerince is a szeptember 15-i támadásban, amely egy az egyetemnek otthont adó festői üdülőszigeten történt – jelentette napokkal később a Korea Times. A szigeten őshonos fekete szarvasmarhafajta klónozásával az embriológus már régóta kísérletezik. Az őt megtámadó példány négy évvel ezelőtt jött világra.

Hogy mi bőszíthette fel az állatot, arról nem tudni közelebbit, de az biztos, hogy a professzor éppen videofelvételeket készített róla, amikor váratlanul nekirontott, s 15 percen keresztül döfködte az iskola egyik alkalmazottjának beszámolója szerint.

A 800 kilós állat igen erős, megtermett képviselője a fajtájának, mert a sejtdonora az egyik legjobb példány volt. Park azért nem tudott elmenekülni, mert egy speciális ruhát és hosszú csizmákat viselt.

A videókat azért készítette, hogy beszámoljon a mezőgazdasági minisztériumnak a fekete szarvasmarha klónozásának új módszerekkel elért eredményekről. A professzor 2009-ben lefagyasztott marha sejtekből kiindulva jutott el az újszülött borjúig, ami akkoriban világszenzációnak, és áttörésnek számított a klónozási technológiában. Azóta azon dolgozott, hogy részleteiben feltárja, hogy valóban van-e potenciál ebben a reprodukciós technikában.

A betegágyán fekvő 54 éves tudós kijelentette, hogy akkor is részt vesz a jelentés elkészítésében, ha azon tolókocsiban kell dolgoznia. A balesetet annak tulajdonítja, hogy az állatot nem ivartalanították a nemzőképességének ellenőrzése miatt, s gyakran (ahogy az egy bikához illik) nagyon nyugtalan volt. Az állat most egy pajtában tölti napjait, s nem terveznek vele semmiféle különösebb intézkedést az eset ellenére sem.

Park azonban nem a marhákkal vonta magára a figyelmet először, hiszen azóta a világ vezető embriológus tudósai közé tartozik, hogy 2000-ben sikeresen nyert ki emberi őssejteket embriókból, ami előtte csak két másik kutatónak sikerült. A fagyasztott tojásokon folytatott kísérletek vezettek el aztán a marhák klónozására is alkalmas technikához, amely már valóban globális elismerést hozott Parknak, aki arra számított, hogy az első tudós lehet, aki 2015 körül már emberi embriókból vett őssejtek segítségével képes lesz olyan degeneratív betegségeket gyógyítani, mint az Alzheimer-kór vagy a cukorbetegség.

Park kutatásainak nem tett jót azonban, hogy a világ tudóstársadalma etikai kétségek között gyötrődött az emberi embrionális őssejtek felhasználása miatt, ráadásul egy másik neves koreai tudós, Hwang Woo-suk bravúros klónozási eredményeiről kiderült, hogy azokat meghamisították. Az etikai vita és Hwang esete arra késztette a dél-koreai kormányt, hogy megtiltsa friss emberi petesejttel való kutatást. S többnyire csak olyan fagyasztásból hátra maradt petesejtekkel folyhattak tovább a kísérletek, amelyeket mesterséges megtermékenyítésekhez nem használtak fel.

Mivel a korlátozásokat valószínűleg nem fogják feloldani, a legkézenfekvőbb kutatási alapanyagot a fagyasztott tojások kínálják a jövőben is. Illetve Park és csapata nem tehet mást, mint a fagyasztásos és felolvasztásos processzust használva őssejteket nyer ki klónozott humán embriókból. Habár az emberi embriók klónozása önmagában is igen komoly etikai kétségeket vet fel sokakban. Közülük bizonyosan lesznek olyanok, akik a fekete bika támadásában valósággal isteni jelet fognak felfedezni.

Az emberiség szörnyűséges végét jövendölő forgatókönyveket talán izgalmas olvasni, de ezek bekövetkezésének valószínűsége igen csekély, ráadásul ez a szemlélet rendkívül haszontalan egy jobb holnap kialakításához – állítja Jamais Cascio, az etikus futurológia élharcosa.

A különféle globális társadalmi, gazdasági és környezeti változások gyakran fenyegetően hatnak az egyes emberre. Ki ne rettenne meg a túlnépesedéstől, a gazdasági válságoktól, a természetpusztítástól vagy a globális felmelegedéstől. Erre a hangulatra rájátszva nem nehéz szétkürtölni, hogy közel a vég. Mivel jó volna, hogy az emberek a kockázatokat komolyan vegyék, állandóan megjelenik a kísértés a riasztó és extrém előrejelzések kibocsátására. De ez végső soron mégis egy rossz idea – vélekedik a fastcoexist.com szerint Jamais Cascio, a San Francisco-i technológiai és üzleti guru.

William Gibson híres mondása szerint: „A jövő itt van, csak nem egyenletesen oszlik el”. Nyilvánvaló, hogy még egy nagy fajkihalást okozó aszteroida becsapódás sem egyenletesen érintené a Földet. Ez még akkor is igaz lenne, ha a disztópiák (a Mad Max vagy Szárnyas fejvadász típusú világok) elterjedtsége széleskörű lenne, mert ugyan abban az országban, régióban vagy társadalomban néhány közösséget a hatások jobban érintenének, mint másokat, amelyeknek nagyobbak az erőforrásaik.

Ennek tagadása rosszféle futurizmus – Cascio szerint, aki hasznosabbnak véli, ha arról beszélünk, hogy a káosz közepette is lehet a dolgainkat rosszabbul és jobban is csinálni. Ez ugyanis elvezethet a politikai konfliktusokról és etikai dilemmákról folytatott vitákhoz.

A világvége előrejelzések könnyű kiutat kínálnak a komplex feladatok felvállalása elől, mert nagy és kiterjedt válságokkal színezett hihető jövőképet rajzolnak fel a belátható időben. Igen nehéz kitalálni, hogy miként fognak reagálni a különböző közösségek a bonyolult problémákra. Sokkal könnyebb a civilizáció összeomlását vizionálni (zombikkal vagy nélkülük), mint fejlődést vagy kiutat mutatni. Pedig ha a disztópikus forgatókönyv semmi jelét nem mutatja az emberi rugalmasságnak, az valószínűleg rossz futurizmus. Sokkal jobb választás, ha a forgatókönyvek annak felfedezéséről szólnak, hogy miképpen reagálunk a válságokra, és nem a könyörtelen végzetre.

Ha a disztópikus forgatókönyv a közönséget arra az ésszerű következtetésre sarkallja, hogy nincs valószínű lehetősége a borzalmas sors sikeres elkerülésének, akkor valószínűleg rossz futurizmus. Nem feledhetjük ugyanis, hogy az emberi civilizáció már találkozott a szerencsétlen és borzalmas eseményekkel a múltban, és mégis folytatta tovább.

Cascio kifejti, hogy az emberekben ott él a vágy a világvége felfedezésére. Nem lepte meg ezért, hogy a valaha volt legolvasottabb blogbejegyzése a végpusztulás rendszertanáról (Eschatological Taxonomy) szólt a regionális kataklizmáktól a Föld teljes elpusztulásáig. (Magyarul itt olvasható) De nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb hihető disztópikus forgatókönyv (a fajok kihalásától eltekintve) a katasztrófa és a remény sajátos keveréke, amelyben megtalálható a sikeres válasz és a kisiklott kísérlet, regionális összeomlás és helyi rugalmasság. Az olyan összefoglalás, amely ezeket a tényezőket egyetlen kifejezésbe sűrítve azt mondja, hogy „Game over!” – rossz futurológia.

Jamais Cascio, amerikai futurológus vázolta fel pár évvel ezelőtt az emberiség és a Föld megrendítő katasztrófáinak és végpusztulásának forgatókönyveit, és a rendezte el őket az alább látható grádicson. Az Eschatological Taxonomy megállapításait azóta is vitatják, például felvetik, hogy az emberiség túlélheti a Föld pusztulását, vagy a pusztulás a Nap felrobbanásával is bekövetkezhet stb. Az ügy a gyakorlatban pedig biztosan nincs lezárva.

0. Regionális Katasztrófa
Az emberiség nem pusztul el, de a helyi civilizációk gyakorlatilag megsemmisülnek. Több millió vagy akár több százmillió halott. Az emberiség ebből azonban jó eséllyel képes talpra állni a jelenlegi társadalmi-gazdasági fejlettségi szintet megőrizve. A bioszféra gyógyulására jók a kilátások. (Kiváltó ok lehet: kismértékű globális felmelegedés, nagy meteorit becsapódása, helyi nukleáris háború)

1. Az emberi nem visszahanyatlása
A globális civilizáció visszazuhan az iparosodás előtti színvonalára, több milliárd a halott, de az emberi faj egésze képes marad a túlélésre területenként eltérő társadalmi és technológiai körülmények között. Az emberiség korábbi színvonalára való regenerálódásának az esélye csekély. Számos állat- és növényfaj kipusztul, de mások túlélnek, sőt végül felvirágoznak. A bioszféra gyógyulására jók a kilátások. (Kiváltó ok lehet: extrém globális felmelegedés, kisebb aszteroida becsapódása, globális termonukleáris háború)

2. A civilizáció elpusztulása
A globális civilizáció elpusztult, legfeljebb néhány millió ember marad életben elszigetelt helyeken, s a halálozási arány valószínűleg meghaladja a születési rátát. Az emberiség túlélése cérnaszálon függ. Számos növény- és állatfaj faj kipusztul, de néhány megmarad, és idővel kezd elterjedni. A bioszféra regenerálódására jók az esélyek. (Kiváltó ok lehet: a globális felmelegedés legrosszabb forgatókönyve válik valóra, nagy aszteroida csapódik be, korai szintű molekuláris illetve nanotechnológiai hadviselés)

3a. Az emberiség megtervezett pusztulása
A globális civilizáció elpusztul, minden ember meghal. Az ember-specifikus kiváltó okok miatt ez a kihalás más fajokat (a legtöbb esetben) nem érint. Az emberiség talpra állására nincs semmiféle esély. A bioszféra helyreállításának lehetősége kitűnő. (Kiváltó ok lehet: célzott nano-pestis, a tervezett sterilizálást nem sikerül ellensúlyozni az élettartam radikális meghosszabbításával)

3b. Az emberiség természetes kipusztulása
A globális civilizáció elpusztul, minden ember meghal. A körülmények általános és globális érvényűek, így a többi fajt is nagyban érinti. Az emberiség felépülésére nincs esély. A bioszféra helyreállásának esélye mérsékelt. (Kiváltó ok lehet: nagyobb aszteroida becsapódása, a metán-klatrátok, a hatalmas tenger alatti metán-hidrát mezők felolvadása)

4. A bioszféra pusztulása
A globális civilizáció elpusztult, minden ember meghal. A bioszféra nagyon nagymértékben szétroncsolódott, s csak foltokban maradt meg az élet. Az emberiség regenerálódásának esélye nulla. A bioszféra gyógyulási esélye gyenge. A szerves élet újbóli megjelenésének esélye jó. (Kiváltó ok lehet: hatalmas aszteroida becsapódása, hólabda Föld kialakulása, érett szintű molekuláris és nanotechnológiai hadviselés)

5. Bolygó szintű kipusztulás
A globális civilizáció elpusztul, minden ember meghal. A bioszféra ténylegesen megsemmisül, minden faj kihal. A geofizikai zavarok megakadályozzák vagy jelentősen gátolják a szerves élet újbóli megjelenését. (Kiváltó ok lehet: törpebolygó becsapódása, gamma-kitörés a közeli űrben)

X. Bolygópusztulás
A globális civilizáció elpusztul, minden ember meghal. A teljes földi ökoszisztéma elpusztul, az összes faj kihal. A bolygó is megsemmisül. (Kiváltó ok lehet: a szingularitás bekövetkezése után élő lények eltörlik a bolygót, vagy teljes egészében computroniummá információhordozó anyaggá alakítják.)

A Leedsi Egyetem tudósai arra a következtetésre jutottak, hogyha foszfor tartalmú meteorok landoltak az ősi Földön a vulkánok környezetében szerte a bolygón kialakult savas medencékben, úgy létrejöhetett az élethez szükséges minden vegyület.

Az egyik legnagyobb megfejtésre váró rejtély, hogy miképpen alakultak ki az élettelen anyagokból az élők, azaz hogyan született meg az élet. Terry Kee, a Leedsi Egyetem kémiai intézetének kutatásvezetője szerint a foszfor aktivizálhatta azt a folyamatot, amelynek eredményeként ma a bolygónkon az élet uralkodik.

A anyagcsere energiaellátásáról az adenozin-trifoszfát (ATP) gondoskodik, amelynek a fő alkotóeleme a foszfor. Kee úgy véli, hogy a „kémiai élet” lehetett a közvetítő elem az élettelen és az első élő biológiai objektum között. Szerinte a kémiai életre úgy lehet gondolni, mint egy gépre. Például a robot képes mozogni, reagálni a környezetére, mégsem él. A primitív elemek kémiai fejlődéssel olyan állapotba jutottak, amely elvezetett az élő biológiai struktúrákhoz. A kutatók szibériai és izlandi meteoritokkal folytatott kísérletekkel is igazolták az elméletüket.

Barry Schwartz, amerikai pszichológus a választás paradoxonáról szóló kutatásaival szerzett világhírnevet. Az utóbbi időben pedig azt vizsgálja, hogy mit lenne helyes megtennünk adott helyzetekben, s a döntéseinket milyen tényezők befolyásolják.

Egyre kiábrándultabbak vagyunk az intézmények miatt, amelyektől függünk. Nem bízunk bennük. Csalódást okoznak nekünk, mert nem azt nyújtják, amire szükségünk van. Ez igaz az iskolákra, amelyek nem szolgálják a gyerekeinket, pedig úgy véljük, hogy ezt kéne tenniük. Igaz, az orvosokra, akik úgy tűnik, túl elfoglaltak ahhoz, hogy figyelmet fordítsanak ránk, pedig főleg azt szeretnénk. Igaz, a bankokra, mert elfecsérlik a pénzünket, igaz a hitelminősítő intézetekre, amelyek nem adnak pontos kockázati értékelést a lehetséges befektetésekről, és igaz, a jogrendszerre, amelyet úgy tűnik, jobban érdekel a célszerűség, mint igazság. Továbbá igaz a munkahelyekre, amelyek kvótákat akarnak teljesíteni, rendszereket működtetnek, de nem mozgósítják azokat az erőket, amelyek az ott dolgozók karrierjét segítenék. Ráadásul nem csak mi érzünk kiábrándultságot, akik igénybe vesszük a szolgáltatásokat, hanem azok is, akik nyújtják.

Amikor megpróbáljuk jobbá tenni a dolgokat, általában két eszközt használunk. Az első a szabályok és eljárások rendszere, azaz megmondjuk az embereknek, hogy mit kell csinálni, és ellenőrizzük a teljesítményüket. A második eszköz egy az ösztönzők sora, amely elősegíti a jó teljesítményt az emberek jutalmazásán keresztül. Csakhogy Schwartz szerint (erről írt cikket a LinkedIn véleményformálóknak fenntartott blogjában) a szabályok és ösztönzők, amelyekkel azt szeretnénk elérni, hogy jobbak legyenek az iskolák, a kórházak, sőt a bankok, nem helyettesíthetik a bölcsességet. Mi több, ezek ellenségei lehetnek a bölcs gyakorlatnak. Azt állítják, hogy amikor a bölcsesség nem csak a társadalomnak jó, hanem – miként Arisztotelész gondolta – ez a kulcs az egyéni boldogsághoz is. A bölcsesség nem csupán egy dolog, amelynek a birtokában szeretnénk lenni. Hanem olyasmi, amelynek a virágzását kívánjuk.

A választások ugyanis, amelyek a teljesítményünk javulásához vezetnek nem csak jó és jobb dolgok közötti döntést jelentenek. Gyakran nehéz megmondani például, hogy egy orvos akkor cselekszik-e helyesen, ha kendőzetlen brutalitással ismerteti betege helyzetét, vagy gondoskodással veszi körül, amivel igyekszik elviselhetővé tenni a betegséget. És mit tehet egy tanár, akinek a saját meggyőződésével szembenálló dolgokat kell tanítani, de legalább is általa nem helyeselt módszerekkel kell oktatni az előírások miatt. Mit hágjon át, az előírásokat vagy a saját meggyőződését arról, hogy mivel használ a diákjainak? Az efféle dolgok eldöntéséhez bölcsesség kell.

Hogy milyen bölcsesség azt Kenneth Sharpe-pal közös könyvében (Practical Wisdom: The Right Way to Do the Right Thing – Gyakorlati bölcsesség: a helyes út a helyes dolgok megtételére – Riverhead Books, New York, 2010) fejtette ki Barry Schwartz.

Terjednek az antibiotikumoknak ellenálló – népszerű néven szuperbacik –, amelyek azzal fenyegetnek, hogy visszapenderülünk 100 évet az időben, amikor egy kisebb műtét is életveszélyes volt. A felszívódó bioáramkörök azonban visszavágnak.

Egyes egészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egyébként egyszerű beavatkozások is rövid időn belül halálos kockázatokat jelenthetnek, ha nem találunk új módszereket, hogy elhárítsuk a fertőzéseket.

A BBC beszámolója szerint baktériumok gyakran okos módon fejlődnek, és kikerülik a vegyi támadásokat, de mindig alulmaradnak a régi módi védelem ellen, ha felmelegítve öljük meg őket. Egy viszonylag enyhe hőmérséklet emelkedés képes megölni a kórokozókat anélkül, hogy az kárt okozna a szövetekben. Ezért ha képesek lennénk kis elektromos fűtőtestek ültetni a sebekbe, és vezeték nélküli kapcsolaton keresztül irányítani, úgy süthetnénk meg a baktériumokat, hogy a testnedvek közben elvégezhetik a munkájukat anélkül, hogy károsodnának.

Ez csak egyetlen potenciális alkalmazása a felszívódó bioáramköröknek, amelyeket John Rogers, az Illinois Egyetem kutatója és munkatársai kidolgoztak. Az ötlet maga nem új: Rogers és mások már korábban is beszámoltak a lebontható rugalmas áramkörökről és elektronikus eszközökről, amelyek biztonságosan közvetlenül a bőrre rögzíthetők. De a siker kulcsát a vezeték nélküli áramkörök adhatják, amelyek számos alkalmazás előtt nyitják meg az utat, különösen az orvostudományban.

Az újfajta eszközök két fontos tulajdonsága van. Egyrészt olyan vékony a szervezet számára nem káros anyagdarabokból készülnek, amelyek könnyen feloldódnak vagy szétesnek a testnedvekben. Például egy 4 centiméter hosszú magnéziumantenna akár két óra alatt is feloldódhat. Másrészt képesek rádióhullámokat venni, amelyek nem csak az irányításban játszhatnak szerepet, hanem az energia ellátásban is, azaz nincs szükség elemre. A felhasznált anyagokkal azonban szabályozni tudják az eszközök élettartamát. Az egyik elkészült első eszközt például addig életben tudják tartani, amíg a sebgyógyuláshoz szükséges a baktériumok távol tartása. Az ilyen eszközök elektromos jelekkel képesek a sebgyógyulást, vagy a csontszövet újraépülését is stimulálni.