A NASA a nyugdíjba küldött űrsiklók cseréjére közel 10 éve fejleszti új űrhajóját, de még senki sem tudja, hogy mi lesz belőle – írta a BBC tudósítása az Orion-projektről. A brit közszolgálati médium által megszólaltatott Josh Hopkins, a Lockheed Martin stratégiai ötletgazdája – hivatalosan Space Exploration Architect, űrkutatási építész – egyenesen megfontolná, hogy a programot cseréljék le egy másikra. Ő ugyan az emberes űrkutatásra fókuszál, de az is a feladatai közé tartozik, hogy a robotűrhajózás fejlesztésével is foglalkozzon. Úgy véli, hogy a 2004 óta működő Orion-programról valójában senki sem tudja, hogy micsoda, pedig már elköltöttek rá ötmilliárd dollárt.
Az Orion egy túlméretezett Apolló kapszulára hasonlít, amely négyfős személyzet szállítására alkalmas, akár hosszú távú űrutazásokon is. Habár a program az egyik leghosszabb fejlesztési időt tudhatja maga mögött, de végül lassan összeállni látszik. Az első működő prototípust már építi a Lockheed Martin, a tesztelés hamarosan az intenzív periódusába lép, s az első ember nélküli fellövésre már a jövő év vége előtt sor kerülhet.
Amikor az Orion programot elindították még az volt a tervekben, hogy az új űrjárművel visszatérnek a Holdra. Mára azonban a Hold vagy egy (még ki nem jelölt) aszteroida valószínűleg kiesett a célpontok közül. Az Oriont ki lehet küldeni a mélyűrbe vagy egyszerűen az ISS űrállomás ellátásához is felhasználható. Azaz pillanatnyilag keresik az űrhajó küldetését.
Hopkins szerint a programnak van néhány hátránya, de vannak előnyei is, mert az űrhajó igen rugalmasan használható, és sok lehetőséget kínál. Szerinte igen innovatív elképzelések megvalósítására van lehetőség. Például Hold körüli pályára állva holdjárókat vezérelve olyan részletesen fel lehetne térképezni az égitest tőlünk távolabbra eső oldalát, mint soha korábban.
Ötvözni az emberi felfedezés hasznát a kényelemmel, a biztonsággal és a robotika gazdaságosságával egy lenyűgöző ötlet. Ez lényegesen egyszerűbb, olcsóbb és biztonságosabb, mint embereket küldeni a Hold felszínére. Az orbitális pályán leparkolt Orion kapszulából az űrhajósok úgy működtethetik a robotokat, mint a távirányítható autókat, és a döntéseket valós időben hozhatják. Chris Cassidy, a NASA űrhajósa nemrég tesztelte az elméletet, és sikeresen ellenőrzése alatt tartott egy rovert a Földön szimulált holdfelszínen az ISS űrállomásról.
Rick Linnehan és Mike Foreman a szimuláció oktató Juan Garriga (középen) társáságban felkészül az Orion űrhajó makettjében végrehajtandó első tesztre a Johnson Űrközpontban.
Ez egy másik játék, mint például a marsjárók esetében, mert ott több száz ember is részt vehet a döntéshozatalban. Itt csak pár űrhajós lesz, akinek valós idejű döntéseket kell hozni. Valahogy úgy, mint egy robot tengeralattjáró vagy egy drón esetében. Ugyan a Föld és a Hold között az utasítást hordozó rádiójeleknek mindössze két másodpercre van szükségük, hogy megjárják a távolságot oda és vissza (a szovjet holdjárműveket így irányították jó 40 éve), de itt gyakorolni lehetne a Marsra. Hopkins szerint a roverek real-time irányítása valósággal forradalmasítaná a Mars-kutatást. Az űrhajósok ugyanis vagy orbitális pályáról vagy a két apró hold (Phobos és Deimos) egyikére leszállva irányíthatnák a bolygó felszínén dolgozó robotot. Ezzel igen felgyorsulhatna a kutatás, hiszen már nem kellene kalkulálni a nagy kommunikációs időveszteséggel, s egy profi geológus azonnal kiadhatná az optimális parancsot. A mindössze 15 kilométer átmérőjű Phobosnak például alig van gravitációja, ezért nem pazarolnának sok energiát a landolásra és a felszállásra. Illetve a hold árnyékot adhatna a kozmikus sugárzás egy része elől – véli Hopkins.
Most, hogy meglesz a komoly feladatok végrehajtására alkalmas űrhajó, a NASA meg kell, hogy jelölje azt a célt, például a Phobosra való leszállást, ami felserkenti a nagyközönség képzeletét is. Ezért gondolja Hopkins, hogy az eredeti és soha ki nem kristályosodott elképzelések helyére egy új missziót kell állítani.
Rick Linnehan és Mike Foreman az Orion űrhajó makettjében tesztelik az irányítóeszközöket a Johnson Űrközpontban.
Közben a NASA asztronautái pár hete megkezdték a gyakorlást a houstoni Johnson Űrközpontban az Orion űrhajó pontos másán. Az űrhajósok korábban az űrsiklók szimulátorain gyakorlatoztak, de ennek már nem maradt értelme, így ezeket az eszközöket is leállították. Az Orion szimulátorán pillanatnyilag azokat a helyzeteket és forgatókönyveket igyekeznek biztonságos körülmények között gyakorolni (mind az asztronauták, mind a földi személyzet), amelyek a mélyűrben adódhatnak.
A fejlettebb technológia egyszerűbb kezelhetőséget eredményezett, mint az űrsiklók esetében, ahol tíz képernyőt és több mint 1200 kapcsolót, lámpát és műszert kellett figyelni. No és eljárások százait kellett követni kinyomtatott papírlapokról. Az Orionnak csak három képernyője, mert a folyamatok java automatizált. De még sok dolog hiányzik az úrhajóból, például a hardver egy része is. A fejlesztéshez, egy jobb űrhajó kialakításához a mostani tesztelések sokat tehetnek hozzá.
Azt már tudják, hogy a kapszula nyolc perc alatt jut ki az űrbe, és a kezelőszerveket úgy kell megtervezni, hogy ha rosszra fordulnának a dolgok (normálisan majd minden automatizált) a személyzet a lehető leggyorsabban beavatkozhasson.
Ma még senki sem tudja, hogy az Orion hogyan és hová is fog repülni. A NASA hivatalos álláspontja szerint az első emberes repülés 2021-ben lesz, s egy aszteroidára fognak landolni. Ez készítené elő a későbbi Mars-expedíciót. De Hopkins véleményét ismerve talán egy korábbi és közelebbi célt vesznek előre a döntéshozók. Az Orion űrhajó a jelenlegi elképzelések szerint 40 évig marad szolgálatban.
