Novo Sapiens

Ma a világon több mint egymilliárd autó közlekedik, s ehhez közvetlenül vagy közvetve sok ezermilliárd dollár értékű anyagi forrásra, időráfordításra és emberi munkára van szükség, s ráadásul e járművek hatalmas mennyiségű káros anyagot bocsátnak ki a környezetbe. Micsoda előrelépést hozhatna, ha a kocsik meghajtásához mindössze 8 gramm üzemanyagra volna szükség évszázadonként.
 

A Cadillac World Thorium Fuel Concept Car. Megosztó elképzelés

A connecticuti Laser Power Systems (LPS) egy olyan új módszert fejleszt az autók meghajtására, amely az egyik legnagyobb fajsúlyú ismert anyag, a tórium felhasználásán alapul, mivel abban megvan a potenciál, hogy hatalmas mennyiségű hőt fejlesszenek vele. A cég azzal kísérletezik, hogy kis mennyiségű tórium felhasználásával lézerforrást hoz létre, amely felmelegíti a vizet, s gőzt és elektromosságot termel egy mini turbinával – írja az Industry Tap.

A jelenlegi motor modellek súlya 500 font (227 kilogramm), így könnyen beszerelhetők a hagyományos tervezésű járművekbe. Charles Stevens, az LPS vezérigazgatója szerint, egy gramm általuk alkalmazott hajtóanyag anyag több energiát hordoz, mint 28 ezer liter benzin, és 8 gramm elég lenne egy tipikus autó meghajtására egy évszázadon keresztül.

A Cadillac World Thorium Fuel Concept Car meghajtási vázlata. Ellentmondásos jövőkép

Az ötletet, hogy (mellesleg erősen radioaktív) tóriumot használjanak a járművek hajtására nem új. Loren Kulesus már 2009-ben előállt a Cadillac World Thorium Fuel Concept Car, azaz a Cadillac tórium meghajtású koncepció autó elképzelésével. (Az autós újságírók, például a BBC híresen éles nyelvű Top Gear stábja ezt akkor nem vette túl komolyan.) Az LPS azonban ezt a technológiát fejleszti tovább, hogy a tóriummeghajtás tömegtermék lehessen.

Robert Hargraves, a Dartmouth College fizikusa, a tórium széleskörű felhasználásának egyik szószólója, kifejtette, hogy az alacsony vagy nulla szén-dioxid kibocsátású energiaforrásoknak olcsóbbaknak kell lenniük a szénnél, különben nem lesznek képesek kiszorítani a fosszilis üzemanyagokat. A világ energiafogyasztásának a 20 százalékáért az Egyesült Államok felel. De ha az USA ezt nullára is redukálná, a kibocsátás 80 százaléka még mindig megmaradna, azaz ezt a problémát csak globálisan lehet megoldani – vélekedik Hargraves. A fizikus merész ötleteket tart szükségesnek, mert a szén-dioxid kibocsátásának növekedése úgy tűnik, hogy minden határon túllép, s ez komoly pesszimizmusra ad okot. Mások persze a radioaktív anyag felhasználása miatt aggódnak, s ha meg is valósulhatna a vele hajtott motor, még mindig számos biztonsági és műszaki problémát kellene megoldani, ami megakadályozhatja az elterjedését. Persze a sugárszennyezés miatti szorongás erősen csökkenhetne az autótulajdonosok körében, ha kiderülne, hogy a kocsijukkal soha többé nem kell benzinkútra, vagy akkufeltöltő állomásra menniük.

A bostoni MIT egyetem kutatói olyan új médiamegoldásokkal kísérleteznek, amelyektől szó szerint leesik az óvatlan szemlélők álla. Az egyik legújabb eszköz az inFORM dinamikus alak kijelző, amely 3D tartalmat tud közvetíteni fizikailag. Ezért a felhasználó képes interakcióba kerülni a digitális információval érintésen keresztül. Ráadásul az inFORM befolyásolja a való világot, például a kijelzőasztalra helyezett tárgyak helyzetét. Megfelelő felbontás esetén egy videokonferencia résztvevői fizikailag is megjeleníthetők a tárgyalószobában, ami sokkal erőteljesebb jelenlétet, és fizikai interakciókat eredményez nagy távolságból is. Az inFORM ezért egy jelentős előrelépés az úgynevezett Radical Atoms elképzelés felé, amely szerint az anyag digitális programozva képes új formákat felvenni akár olyan sebességgel, ahogy a változások jelenleg zajlanak a számítógépünk képernyőjén.

Jelenleg vizsgálják az inFORM lehetséges alkalmazási területeit. Az egyik ezek közül a térinformatikai adatok, például térképek, terepmodellek és építészeti modellek megjelenítése. A várostervezők és építészek így megtekinthetik a terveket fizikai 3D modellek formájában, és jobban megérthetik, megoszthatják és megvitathatják őket. De a 3D tervezők megjeleníthetik a terveiket a maguk fizikai valójában, ahelyett, hogy kis felbontással 3D-ben kinyomtatnák azokat. De a keresztmetszeti adatok megjelenítése is ígéretes terület, ahová például az orvosi képalkotás is tartozik, s a CT-szkennelések képei fizikai 3D térben is elérhetővé válhatnak. De az asztalra helyezett tárgyak távolról történő mozgatása, manipulációja is tartogat lehetőségeket.

Az inFORM lényegéről ez a video minden szónál többet elárul.

A Watson az a gép, amely olyasféle módon képes „gondolkodni”, mint az emberek. Legnagyobb tette az volt, amikor két évvel ezelőtt legyőzte a (Legyen ön is milliomoshoz hasonló) Jeopardy! (Kockáztass!) amerikai tévé-vetélkedő valaha volt három legjobb játékosát. A gép ugyanis képes komplex fogalmak megértésérére, sőt érzékeli és használja az olyan elvont gondolati képleteket, mint a humor vagy az irónia. Szóval Watson a legemberibb mesterséges agy elképesztő műveleti sebességgel. Az IBM most bejelentette, hogy a vállalat legnagyobb hatású elnökéről elnevezett szuperszámítógépe elérhetővé válik a vállalatok, a tudósok és a független szoftverfejlesztők számára.

E nagyszerű gépi elme teljesítményét az elmúlt időben több mint a kétszeresére növelték, és felhőbe költöztették, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy interneten keresztül lehet kapcsolatba lépni vele, méghozzá a korábbi költségek töredékéért. Az IBM számára egyre fontosabb a számítási felhők piaca, ahol különféle szolgáltatásokat, szoftvereket, komplett informatikai megoldásokat lehet igénybe venni internetes technológiával. (Nem mellesleg a Gartner piacelemző cég becslése szerint ez a piac évente mintegy 17 százalékkal bővül, és 2017-re eléri a 244 milliárd dollárt.) A Watson mostantól tehát olyan úton érhető el, mint Gmail levelezőrendszer vagy az Angry Birds videójáték.

A Watson megjelenése ezen a piacon azonban nem puszta erőfitogtatás, hanem egy új szegmens megnyitása, amely akár teljesen megváltoztathatja a világunkat. Az ilyenféle mesterséges elméket ugyanis fel lehet használni arra, hogy mondjanak véleményt bizonyos komplex problémákról. Az eredményeiket pedig össze lehet vetni azzal, ahogy ugyanarról az emberek vélekednek vagy döntenek.

Az IBM 14 évet áldozott a Watson projektre, amely tulajdonképpen egy mesterséges tanulási rendszer. A gép képes feltárni a rejtett összefüggéseket, s az egyszer fellelt ismereteket többé már nem felejti el, sőt „gondolkodását” a segítségükkel továbbfejleszti. Valahogy úgy próbál a problémák végére járni, mint valamiféle mesterséges dr. House a tévésorozatból, hiszen a páciens minden adatát ismerve egyszer csak egy váratlan diagnózissal áll elő.

Az IBM a Watsont azért tette elérhetővé a szélesebb felhasználói közönség számára, hogy lássa, miféle új üzleti területeket lehet megnyitni a segítségével. Márpedig, bármilyen okos is ez a gép, ehhez egyelőre kollektív bölcsességre van szükség.

Annyi azonban már világos, hogy a tanulásra képes számítógépek, amelyekkel más vállalkozások, például az Amazon.com is kísérletezik, számos új lehetőséget hordoznak. Például nehéz üzleti vagy tudományos döntésekhez a szakemberek nem csak konferenciatermet bérelhetnek, hanem a Watsonhoz hasonló szuperokos gépek néhány órai kapacitását is, amivel segíthetik vagy ellenőrizhetik a döntéseiket, elképzeléseiket. A Gartner szerint a piac még fejletlen, de jelentős változások fognak elindulni rajta.

Erre akkor kerülhet sor, ha a jelenlegieknél sokkalta gyorsabb, például kvantum elven működő számítógépek is piacra kerülnek. Az IBM ezen a területen is jelentős kutatási projekteket futtat (például gyémántok kristályrácsában fogságba került nitrogénatomokat használnak fel a kvantumszámításokhoz), de lehet, hogy még egy évtizedet is várni kell a piacképes megoldásra. Ray Kurzweil, az egyik legismertebb futurológus, aki jelenleg a Google technikai igazgatója, 2045-re teszi a technológiai szingularitás beköszöntését, amikor megjelennek azok a gépek, amelyek intelligenciája meghaladja az emberét, s a fejlődés olyan gyorssá válik, hogy annak irányait egyáltalán nem vagyunk képesek megbecsülni.

A pszichés fájdalom létezésével mindenki elég hamar, szinte bizonyosan már élete legkorábbi szakaszában megismerkedik. A lelki gyötrelmek és kínok némely embertársunkat pedig őrületbe kergetik. A University of Michigan kutatói most felfedezték, hogy az emberi agy ugyanolyan módon reagál a pszichés és fizikai fájdalomra.

Az agy reakciója legalábbis nagyon hasonló a lelki és fizikai sérülések nyomán indított folyamatokat tekintve, hiszen számos hasonló kémiai vegyületet szabadít fel, amelyeknek az a dolguk, hogy enyhítsék a fájdalmat, és az egyén jobban érezze magát.

A Molecular Psychiatry szakfolyóiratban közzétett tanulmányban a tudósok bemutatták, azt a 18 önkéntes részvételével lebonyolított kísérletsorozatot, amelynek segítségével igyekeztek összehasonlítani az emberi agy fizikai és pszichológiai fájdalomra adott reakcióit.

Először arra kérték az önkénteseket (akik mind felnőttek voltak), hogy nézzenek végig több száz fiktív személyes profilt, és válogassák ki azokat a személyeket, akikről el tudnák képzelni, hogy romantikus kapcsolatot kezdjenek velük. Ezután egy PET-szkennerbe helyezték őket, s azt mondták nekik, hogy a kiválasztott emberek elutasították őket. Ahogy ezt a hírt megkapták, minden önkéntes agyát elárasztották az opioidok, azok a vegyületeket, amelyek a morfinhoz hasonlóan hatnak a szervezet megfelelő receptorain. A vegyületek elsősorban a ventrális striatumban, az amygdalában, a thalamusban és a periaqueductalis szürkeállományban jelentek meg, amelyekről már korábban bizonyították, hogy szerepet játszanak a fizikai fájdalom folyamataiban.

Az önkéntesek agya annak ellenére ezt a reakciót mutatta az elutasítás hírére, hogy teljes mértékben tisztában voltak vele, az átnézett és kiválasztott profilok egytől-egyig fiktívek.

„Ez az első tanulmány az emberi agyról, amely igazolta, hogy az opioid-rendszer aktiválódik társadalmi elutasítás hatására. Az opioidokról általánosságban ismert volt eddig, hogy felszabadulnak közösségi feszültségek, szorongás vagy az állatok elszigetelése során. De ez emberi agyban ezt a folyamatot egészen eddig nem sikerült kimutatni” – kommentálta az eredményeket a Science Daily szerint a kísérletet vezető kutatóorvos, David Hsu. Elmondta, hogy az opioid-rendszer ismerten szerepet játszik mind a fájdalom csökkentésében, mind pedig a kellemes érzések előmozdításában, s amit a mostani kutatás igazolt, ez társadalmi környezetben is működik.

A kutatók úgy vélik, hogy az eredményeik elvezetnek a depresszió és hasonló pszichés betegségek hatásosabb kezelési módszereinek kifejlesztéséhez.

A mai heavy metal rajongók némi ellenszenvvel viseltetnek a hatóságok iránt és bizonyos önbecsülési problémákkal küzdenek – állítja a brit Westminster Egyetem tanulmánya.

Elég sokat elárul rólunk a zenei ízlésünk, különösen, ha valaki a most futó heavy metalért rajong. A Westminster Egyetem kutatói nemrégiben azt vizsgálták, hogy mitől kötődik valaki ehhez a zenei irányzathoz. Azt tapasztalták, hogy a fanok bizonyos személyiségjegyei az egész vizsgált mintában megtalálhatók.

A Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts (Pszichológiai esztétika, kreativitás és a művészetek) című folyóiratban közzétett eredményekhez 414 résztvevő (akiknek a fele felsőoktatásban tanuló diák volt) vizsgálatai alapján jutottak el. Az alanyoknak meg kellett hallgatniuk tíz számot olyan bandáktól, mint az Overkill, az Enslaved, a Disturbed, vagy a Cradle of Filth, s a hallottakat osztályozniuk kellett. Arra is válaszolniuk kellett, hogy önmagukat hogyan jellemeznék az öt fő személyiségjegy (nyitottság a tapasztalatszerzésre; lelkiismeretesség; extraverzió, barátságosság, neuroticizmus), illetve az egyediségre való igény, az önbecsülés, a hatóságokhoz való viszony és a vallásosság alapján.

Némileg várható volt, hogy a heavy metal rajongók nagyobb valószínűséggel férfiak, hogy nem szeretik hatóságokat, és úgy érzik, hogy egyedinek kell lenniük. A heavy metal élvezete összefügg a nyitottsággal is. Valószínűleg azért, mert az erősebben nyitott személyiségek képesek az olyan intenzív, magával ragadó, és kihívásokkal teli zenét, amit amilyen a heavy metal is, könnyen befogadni. Érdekes módon a kutatásban résztvevő metal rajongók általában viszonylag alacsony önbecsülésről adtak számot. A tanulmány feltételezi, hogy a heavy metal által hozott katarzis segítheti azokat a pozitív önértékelésben, akiknek alacsony önbecsülésük.

Habár ezek az eredmények csak néhány száz brit vizsgálatán alapulnak, de messzebbre tekintve segíthet a tudósoknak, hogy jobban megértsék, miért vonz bizonyos egyéneket a fősodorból kilógó zene. Ahelyett, hogy sztereotípiákat használva a rajongókat deviánsnak, antiszociálisnak vagy erőszakosnak kiáltanánk ki, sokkal hasznosabb lenne, ha megértenénk azokat a lelki szükségleteket, amelyeket a kortárs heavy metal tölt ki az egyes személyeknél – írják a kutatók. (A heavy metal iránti rajongás társadalmi vonatkozásait német kutatók is részletesen vizsgálták. Eredményeikről itt olvasható egy összefoglaló.)

A USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozót 2013. november 9-én hivatalosan vízre bocsátották, s ezzel új korszak kezdődött a haditengerészetben, hiszen azóta, hogy a USS Nimitz 1972. május 13-án vízre került (illetve szolgálatba állt 1975. május 5-én) nem volt jelentős változás a nagy hordozók világában. A USS Ford viszont már egy új hajóosztály első képviselője, amely műszaki és hadászati képességeiben (minden valószínűség szerint) messze felülmúl minden eddig épített hadihajót.

Habár az USA haditengerészeténél szokássá vált, hogy korábbi elnökökről nevezik el a hordozóosztály egységeit, de a korszakváltó hajó bizonyosan megfelelő nevet kapott, hiszen Gerald Ford maga is repülőgép-hordozón, a USS Monterey-n szolgált a második világháborúban. A hajó keresztanyja (sponzora, ahogy Amerikában nevezik), a néhai elnök lánya Susan Forrd Bales, aki virginiai Newport Newsban épített hajót hagyományos pezsgőtöréssel avatta fel.

Az úszó monstrum külsőségeiben nem sokban különbözik a Nimitz osztály egységeitől: a 90 ezer tonnás úszó támaszpont 25 emelet magas, 337 méter hosszú, a vízvonalon mért szélessége 41 méter, a  teljes szélessége pedig 76 méter.

A USS Ford repülőfedélzeti képességei elődeihez képest annyit javultak, hogy a repülőgépei 40-nel több bevetést képesek teljesíteni, azaz 220 fel- és leszállást naponta. Az atomreaktorok elektromos kapacitása az eddigiek két és félszerese, ami igen fontos többek között a gőzkatapultokat felváltó, simább indítást lehetővé tévő és kevesebb kopást szenvedő elektromágneses indítóállások működtetéséhez. De újratervezték az irányítóközpontot, azaz a repülő fedélzet fölé magasodó "szigetet",  a hajó fegyverzetét, érzékelőit, a liftrendszereket, a hajókonyhai- és vízkezelő rendszert, a belső kommunikációs rendszert, amely jelentősen felgyorsítja a repülőgépek kezelését. A hajón szolgáló F-35-ösök ugyanis olyanféle telemetriával működnek, mint a Forma-1-es autók, azaz a hordozón helyet foglaló háttérszemélyzet pontosan tudja, hogy miféle karbantartásra van szüksége a visszaérkező gépnek, ami rendkívül felgyorsítja a felkészítést egy következő bevetésre.

E a módszer a hagyományosnál 900 fővel kevesebb legénységet kíván, és 4 milliárd dolláros megtakarítást eredményez a tervezett 50 éves szolgálati idő alatt. A hajó hatékonyságát fokozta, hogy a tervezők a gazdasági környezet változásai miatt rá voltak kényszerítve a takarékos megoldások kidolgozására, amelyeket a hajóosztály második tagjánál – amely John F. Kennedy nevét fogja viselni – szintén érvényesíteni fognak.

„A ’bárka’ építési költségei elérik a 12,5 milliárd dollárt, ami rengeteg pénz, de ebben a hajóosztályban már úgy készítik fel az egységeket, hogy képesek legyenek ember nélküli repülőgépeket üzemeltetni vagy lézervédelemmel tartsák távol a támadókat. Továbbra is ezek maradnak az ország védelmének központi egységei” – villantott fel valamit Thomas Moore, a haditengerészet programigazgatója a Ford-oszály sci-fi-t idéző képességeiből.

A hajó építése 2005-ben kezdődött, amikor a Northrop Grumman Newport News-i hajógyárában 15 tonna fémlemezt méretre vágtak. A gerincét 2009-ben fektették le. A Northrop azóta eladta hajóépítési ágazatát a Huntington Ingalls Industriesnek, amely a hajó befejezésén dolgozik. A keresztelő után egy héten belül egy új mólóhoz úsztatják a hajót, ahol tovább folytatódik a felszerelése. Az összes rendszernek a teszteléseket is beleértve 2016 végére működnie kell, hogy a tengerészet birtokba vehesse az 5 hektáros repülőfedélzetet a maga több mint 3 ezer kilométernyi kábelével és 44 ezer nagyteljesítményű lámpájával. És a szép csendben beszerelt ezernyi titkos technológiával, amit azonban nem fognak az orrunkra kötni.

A finneknek nincsenek nagy ásvány- és energiahordozó készleteik, rosszak a mezőgazdasági adottságaik, perifériális elhelyezkedésű az országuk, kicsiny a lélekszámuk, nincs korlátlanul sok befektethető tőkéjük. Mit tehetnének hát? Kitalálnak valamit, ami felforgatja a világot. És ez jól megy nekik, ha például a mobilkommunikációs ipar fejlődésében betöltött szerepükre gondolunk. A legújabb ötletük, hogy ismert alapanyagokat használjanak teljesen szokatlan módon, s ezzel hatást gyakoroljanak mind a fogyasztási cikkek, mind a professzionális felhasználás piacára.

A finnek egy dologban kétségtelenül dúskálnak. Rengeteg fájuk van. És tudják is, hogy mire használják, ha vastagon akarnak keresni. Ehhez elindítottak egy elég talányos és hosszú nevű projektet. A DWoC (Design Driven Value Chains in the World of Cellulose – tervezés alapú értékláncok a cellulóz világában) célja, hogy a visszavessék a környezetet agyonterhelő gyapottermesztést illetve a kőolajból előállított poliésztereket, és a fát tegyék fő alapanyaggá azokon a területeken, ahol korábban az említett anyagok uralkodtak.

A VTT műszaki kutatási központ koordinálásával indított projektben az Aalto Egyetem és a Tamperei Műszaki Egyetem is részt vesz. Szeretnék elérni, hogy olyan forradalmi cellulóztermékek jöjjenek létre, amelyekre új üzleti modelleket és az ökoszisztémákat lehet alapítani. Az alapanyag adott, s ebből kell mérnöki és tervezői tudással az új áttörést jelentő termékeket létrehozni. Kézenfekvő, hogy a cellulózból olyan szöveteket állítsanak elő, amelyből fogyasztási cikkek, illetve a gyógyszer-, az élelmiszer- és az autóipar számára használható műszaki textíliák jöhetnek létre. A másik cél, hogy új ökoszisztémák épüljenek fel, amelyek segítik a vállalkozások megszületését ezen az új területen.

A legmodernebb cellulóz feldolgozási technológiák már néhány éven belül meghozhatják az áttörést, s 2-3 milliárd eurós forgalmat generálhatnak csak Finnországban a helyi erdészeti, textilipari és gépipari kapacitásokra támaszkodva. Azaz létrejöhet egy teljesen új iparág. Ennek érdekében a Tekes finn állami technológiai és innovációs ügynökségtől a projekt közel 3 millió eurót kapott a megalapozó kutatásokhoz a 2013-2015 közötti időszakra.

Az Aalto Egyetem diákjait is bevonták a projektbe, hogy segítsenek új távlatokat nyitni a finn cellulóz termékek számára. Pirjo Kääriäinen az Aalto Egyetem Design Tanszékének professzora szerint a kutatás lehetőséget ad rá, hogy a tervezési módszereket felhasználva a cellulóz alapanyagból új termékeket, szolgáltatásokat és üzleti kezdeményezéseket hozzanak létre. A tervezők azzal járulnak hozzá a projekthez, hogy kísérleti módszereket dolgoznak ki a prototípusok előállításához, továbbá megmutatják, szemléltetik azokat a dolgokat, amelyek még a valóságban nem léteznek. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a fogyasztók szempontjából lássák a fejlesztéseket a program különböző szakaszaiban.

A professzor szerint a design stratégiai erőforrásként való kezelése az ipar eddig viszonylag kiaknázatlan területe. Az ipari formatervezés felhasználó központú szemléletet hoz a projektbe, ezáltal új és eddig ismeretlen lehetőségeket eredményez az anyagok kereskedelmi célú felhasználásában azzal, hogy új termékeket képzel el. Ez a munka az elképzelésük szerint ötvözi az üzleti ökoszisztémák létrehozását a fenntartható fejlődéssel.

Az új anyagok és technológiák inspirálják a tervezőket. Az első üléseken a beszámolók szerint a technológiai fejlesztők tele voltak izgalommal, és szórták az innovációs elképzeléseket. A kutatóknak különösen érdekes, hogy a design hogyan befolyásolja a felhasználandó alapanyagot.

A kutatók célja, hogy egyesítsék a finn dizájn kompetenciákat a legmodernebb technológiai fejlesztésekkel, hogy kihasználhassák a cellulóz speciális jellemzőit, s olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, amely versenyképessé teszi a legjobb minőségű pamuttal és poliészterrel. Ehhez új gyártási technológiákra, például nanocellulóz, mikroszkopikus szerkezeti szálakat tartalmazó anyag előállítására van szükség, ami az újrahasznosíthatóságnak is fontos feltétele.

Az Aalto Egyetemen – Olli Ilkkala professzor teamje által – végzett első tesztek azt mutatták, hogy az önszerveződő cellulóz rostok, amelyeket a fából nyertek ki lehetővé teszik igen erős fonál előállítását.

A VTT pedig kifejlesztett egy ipari folyamatot, amely a cellulóz szálakból állít elő fonalat. Illetve kifejlesztettek egy olyan eljárást is, amely a farostok kinyeréséért felel.

 „A jövőben különböző módszereket fogunk kombinálni annak érdekében, hogy egyedi roststruktúrákat és textileket állítsunk elő, akár 3D nyomtatási technológiát is használva” – közölte Ali Harlin professzor, a VTT-től.

A textiliparban az előállítási ár kulcskérdés, ahogy a fenntartható termelés is. Az új módszer szignifikánsan lerövidíti a már létező textiltermékek gyártási láncát, és a terméket közelebb viszi a fogyasztóhoz, mert gyorsabban tud reagálni a változó igényekre. Nagy előrelépést hozhat, ha új extrudálási technológiákat tudnak bevezetni, illetve a szövés és a kötés helyett olyan hatékonyabb eljárásokat vezetnek be, amelyek azonban megőrzik a textíliák kulcsjellemzőit, például a kelme esését.

Jelenleg a pamutból készült textíliák fedik le a világpiac 40 százalékát. A cellulóz jelenleg 6 százalékot tudhat magáénak. A többi meg gyakorlatilag az olajszármazék poliészteré. Bár a gyapot tartós és kényelmes viselet, de a növény erősen vízigényes, és műtrágyákra, és kémiai peszticidekre van szükség a jó termés fenntartásához. A gyapotföldek globálisan akkora területet foglalnak el, mint egész Finnország.

Finnországban a vágástéri hulladékból évente 5-6 millió tonna rost gyártható, ami kiválthatja a globális pamuttermelés 20 százalékát, és évente 120-150 millió tonnával csökkentheti a szén-dioxid kibocsátást. Az így felszabadítható mezőgazdasági területen 18-25 millió ember élelmiszerszükséglete állítható elő, és az elsivatagosodás is csökken mintegy 10 százalékkal.

Azt az emberek többsége már serdületlen korában is tudja, hogy a nukleáris energia általában biztonságosabb, és az előállítása során jóval kevesebb hulladék keletkezik, mint a fosszilis energiahordozók felhasználásakor, de az a kevés hulladék rendkívül veszélyes, és nagyon óvatosan kell kezelni. Amennyiben nem az előírásoknak megfelelően bánnak a sugárzó anyagokkal, azok különböző megbetegedéseket, elsősorban rákot okozhatnak, és negatív hatással vannak a természeti környezetre is. A hulladék tárolása nagyon drága, mert a sugárzó anyagok lebomlása sok százezer évig tarthat, s olyan tárolóeszközök (például betonkonténerek) kellenek, amelyek ilyen hosszú ideig is épségben kibírják.

Egy új technikával azonban megszüntethetik a radioaktív hulladék akár 90 százalékát is – számolt be róla az iflscience.com. Az erről szóló tanulmányt a Sheffieldi egyetem anyagtudományi tanszékének Neil Hyatt professzor által vezetett csoportja tette közzé a Journal of Nuclear Materials szakfolyóiratban.

Ezt a hihetetlen mennyiség csökkenést úgy érik el, hogy a plutónium hulladékot őrölt granulált kohósalakkal (az acél- és vasgyártás mellékterméke) egyesítik. Az eredmény egy olyan üveg, amely stabilizálja a plutóniumot, így biztonságosan tárolható.

A Bátaapátiban létesített földalatti nukleáris tárolóban az első betonkonténerbe zárt rádióaktív hulladéktételt helyezik el a végleges helyére Fotó: RHK

A tanulmány szerint a csapat cériumot használt plutónium helyett. A két fém hasonlóan viselkedik, így cérium biztonságos (nem sugárzó) alternatívát jelent a kutatók számára az eljárás finomítása során. Három rész cériumot és egy rész kohósalakot vegyítettek úgy, hogy a keveréket több mint 1500 Celsius fokra felhevítették, majd szobahőmérsékletre hűtötték. Az eredmény egy olyan tartós fekete szilikátüveg lett, amely biztonságosan tárolja a sugárzó anyagot.

Az olvasztási folyamat nem vált ki heves reakciót, és az üveg termék csak az 5-20 százalékát teszi ki a kiindulási anyagok mennyiségének. Mivel a folyamat nagyon kevés lépésből áll, a kutatócsoport reméli, hogy végül használható lesz a 2011-ees japán szökőárban megsérült fukushimai reaktor megtisztításának munkálatai során is.

Szerte a világon évente, több mint 200 ezer köbméter radioaktív hulladék keletkezik a nukleáris műveletek következtében. Ennek üveggé alakítása és biztonságos eltemetése jelentősen csökkentheti az ártalmatlanítási költségeket. Mivel ez a módszer sokkal biztonságosabb az eddig alkalmazottaknál, az atomenergiával kapcsolatos aggodalmak is enyhíthetők lennének vele. 

A címben feltett kérdésre nemrégiben a Popular Science folyóirat keresett választ, megjegyezve, hogy a tudósok vitatkoznak ezen. Ahelyett, hogy Quentin Tarantinóhoz vagy Uma Thurmanhez fordultak volna (Lásd a videót!), inkább elvégeztek egy bizarr számítást, amelynek végén arra jutottak, hogy egy egészséges ember esetében bizony eltart egy darabig (az alábbiakban ennek elég pontos meghatározása is fellelhető), mígnem az elevenen elhantolt szörnyű – inkább lelki, mint fizikai – kínok között kiszenved.

A válasz abból vezethető le, hogy mennyi levegő van a koporsóban. A test minél kisebb, annál több helyet hagy az oxigénnek. Márpedig a visszaszámlálásnak akkor van vége, ha elfogy az oxigén. Tudjuk, hogy a szabadtüdős merülés bajnokai hosszú percekig képesek lélegzetüket visszatartani (a világrekord 10 perc felett van), s ha a végső határértékeket keresnénk, úgy valószínűleg egy meglepően nagy számot kapnánk, aminek a valóságosságát azonban igen nehéz volna igazolni. Ezért a supermanek helyett nézzük inkább az átlagos embereket.

Az eredeti számítás szerint a koporsó belső térfogata átlagosan 886 literes, a magyar piacon kapható koporsók azonban átlagosan legfeljebb 520 literesek voltak (például gyakori a 195x58x46 centiméteres belméret). Az átlagos emberi test térfogata pedig 66 liter. A levegőnek Amerikában 824 liter hely marad, amiből az oxigén mintegy 165 litert tesz ki. Nálunk úgy 90 liternyi oxigénnek jut hely a koporsóban. Egy ember átlagos oxigénfogyasztása 0,5 liter percenként, amiből az következik, hogy az óceán túlpartján 5,5 óra alatt fogy el a koporsóból az "éleny", nálunk viszont már maximum 3 óra után, de inkább jóval korábban vége a folyamatnak. (Megjegyzendő, hogy a teljes oxigénmennyiségnek csak kisebb részét képes hasznosítani a szervezet, különösen, hogy mind a csökkenő oxigén szint, mind a feldúsuló szén-dioxid gyorsan rontja az életfeltételeket.) Alan R. Leff, a Chicago University (Chicagói egyetem) tüdő- és intenzívterápiás osztályának professzora szerint a jól záródó koporsók és a rájuk nehezedő másfél méternyi föld miatt ennyi a tartalék, és nem több. Onnan már semmiképpen sincs menekvés.

Ha valakinek sikerülne is kiszakítani a koporsó fedelét, azonnal olyan helyzetben találná magát, mint a földcsuszamlások és a lavinák áldozatai. A talaj ugyanis olyan nehéz, hogy a mellkas nem lenne képes kitágulni. A hó nehéz, de a föld még nehezebb. És, ha meg is mozdulna az eltemetett, az őt körülvevő anyag bejutna a szájába vagy az orrlyukába és eltömné a légutakat – mondta a lapnak Ethan Greene, a Colorado Avalanche Information Center (Coloradói lavina információs központ) igazgatója.

Ennek a minden tekintetben borzalmas halálnak van egy pozitív része Leff szerint. A felhalmozódó szén-dioxid miatt az eltemetett elálmosodna, és elveszítené az eszméletét, mielőtt megállna a szíve, így a lelki gyötrelmek mellett nem kellene átélnie borzalmas fizikai agóniát. A közelgő halálig azonban bizonyosan át kell mennie azokon a stádiumokon (elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás), amelyeket az amerikai-svájci pszichiáter Elisabeth Kübler-Ross, már 1969-ben leírt.

Az utóbbi időben egyetlen ilyen esetről tudni, amikor idén nyáron az ötezer lelket számláló bolíviai hegyi faluban, Colquechacában (La Paztól délkeletere 330 kilométerre) a feldühödött helyiek egy 17 éves tinédzsert löktek bele a nyitott sírba, ráeresztették a koporsót, amelyben az a nő feküdt, akit állítólag megerőszakolt és megölt, és elföldeték őket. A vélt bűnösnek nem jutott se bírósági eljárás, se koporsó se másfél órányi extra idő.

A legendás tengeri szörny, a krák lehet, hogy tényleg élt, és ichthyosaurusra vadászott. Az új leletek mindenesetre erre utalnak.

A hatalmas polipszerű tengeri szörnyeteg, amely egész hajókat tud a mélybe rántani, már régóta izgatja az emberek fantáziáját, és borzolja idegszálait. De sokáig senki sem vette komolyan, hogy efféle teremtmény valaha is honos lehetett volna a reális világban. A krák valóságossága először 2011-ben bukkant fel tudományos körökben, a létezését igazoló legújabb eredményeket pedig a közelmúltban mutatták be az Amerikai Geológiai Társaság éves ülésén, ahol Mark McMenamin, a massachusettsi Mount Holyoke College paleontológusa tartott a témáról előadást.

McMenamin, a LiveScience-nek kifejtette, hogy nagy szerencse kellett hozzá, hogy kétszer is különös elrendezésben megkövült ichthyosaurus csontokra bukkanjanak. Először Nevadában, a Berlin-Ichthyosaurus Állami Park, másodszor pedig a Las Vegas-i Természettörténeti Múzeum anyagában bukkantak rá a ritka leletre. Minta tűt találtak volna a szénakazalban.

McMenamin azzal érvelt, hogy egy 15 méteres állat csontjai csak akkor rendeződhettek össze ilyen módon, ha az állatok hatalmas lábasfejűek (polip vagy tintahal) zsákmányául szolgáltak, és semmiképpen sem alakulhatott ki ez a forma tengeráramlatok hatására. „Még sohasem láttam ilyet, mintha valami kihúzogatta volna a csontokat a helyükről és átrendezte volna őket az állat testének másik oldalára” – mondta a tudós. A részletes feltáráskor talált egy olyan követ, amely a krák csőre lehetett. A jelenleg is élő óriás Humboldt kalmárok összezúzott zsákmányával összehasonlítva McMenamin megerősödött elképzelése helyességében.

Mások azonban nem osztják a krák-elmélet hitelességét, mert akkor a fossziliákon egyéb sérülések nyomait is meg kellett volna találniuk, például a csigolyák elrendeződése más lett volna. Ezért például Spencer Lucas paleontológus, az Új-Mexikói Természettörténeti Múzeum kurátora úgy véli, hogy több kutatás kell, mielőtt a krákról tudományos ítélet születik. Szerinte a krák melletti érvelés csak egy a sok lehetőség közül, és meglehetősen szokatlan. Alapos elemzés kell, hogy ki lehessen zárni a sok elképzelés közül a tarthatatlan alternatívákat.